terror háza
Schmidt Mária: Nekünk sikerült legyőznünk Lenint, de a nyugatiaknak még nem (exkluzív interjú)
Antikommunisták, szuverenisták és hazafiak, vagyis normálisok vagyunk - így határozta meg Schmidt Mária történész professzor, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a magyar nemzeti identitás lényegét a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív interjújában. Az 1956-os forradalom 67. évfordulójára készült ünnepi beszélgetésben azt is kifejtette: a szabadságharcosokat a hazaszeretet vezette, nem bírták elviselni azt a szabadsághiányos létet, amit az idegen, szovjet uralom alatt szenvedünk el. Tűrhetetlen volt a számukra, ahogy nemzeti identitásunkat meggyalázták és a méltóságunkat a sárba tiporták. Mindezek együtt olyan erőt adtak nekik, hogy a nyilvánvaló túlerővel szemben is volt bátorságuk kiállni. Hozzátette: a szabadságunkért és a szuverenitásunkért örök harcot kell vívnunk. Schmidt Mária kérdésünkre - a Terror Háza új időszaki kiállításának apropóján - arról is beszélt, hogy nekünk sikerült legyőznünk Lenint és a kommunizmust, de a nyugatiaknak még nem. A professzor egy új világégés veszélyéről, és arról is beszélt, hogy az orosz-ukrán háború háromféleképpen érhet véget. Az interjúban azt is elárulta, ezek közül melyik a legvalószínűbb. Személyes feladatunkról szólva pedig kijelentette: az embereknek alulról kell megszervezniük a köreiket.Addig vicces a kommunista, amíg kicsipkézik, és bohóccá festik – Lenin és Sztálin eddig ismeretlen arca a Terror Házában
A Terror Háza sokat megélt, sok ocsmányságot látott falai közt nemcsak borzongani szabad a kegyetlenségeken, hanem adott esetben ki is lehet nevetni azokat a kisszerű bűnöző bohócokat, akik mindezt elkövették. A kommunizmus megvalósítása és az üldözések persze egyáltalán nem voltak viccesek az elszenvedők számára, az elkövetőket viszont csak az emelte ki a röhejes kategóriából, hogy hatalomra jutottak. Ahogy a torz kommunista ideológia mai hívei is nevetségesen erőlködnek az újbóli bevezetésén, de csak addig őszinte a mosolyunk, amíg ne adj' Isten hatalomra jutnak. A kommunizmus fő bűnözőiből csinált viccet Havadtőy Sámuel – külföldön ismert nevén Sam Havadtoy – magyar–brit–amerikai kortárs művész a Terror Háza Múzeum időszaki tárlatán, amelyet szerdán nyitottak meg Nagy bűntetthez nagy eszme kell címmel.Schmidt Mária a PS-nek: Drámaian megváltozott a világ az elmúlt napokban (exkluzív videointerjú)
Az Európai Unió (amelynek nincs hadserege) lőszereket küld Ukrajnába. Mi lesz, ha az oroszok visszalőnek? – tettük fel a kérdést Schmidt Mária történész professzornak, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának, mire így felelt: nagyon fontos döntések születtek a háború folytatásáról és drámaian megváltozott a világ az elmúlt napokban. Az EU lépésén túl egészen biztos, hogy a történelemkönyvek fontos dátuma lesz az orosz és a kínai elnök találkozója is.’56-os hősökből volt a legtöbb a diákok videópályázatán
Átadták a Terror Háza Múzeumban a XX. Század Intézet videópályázatának díjait. A diákoknak egy-egy XX. századi hőst, példaképet kellett bemutatniuk, aki lehetett országosan ismert vagy helyi jelentőségű, vagy akár külföldi. Ennél közelebbi megkötés sem időben, sem földrajzi térben nem volt, a Wittner Mária emlékének ajánlott pályázaton a diákok gondolatait és érzéseit mégis az 1956-os eseményekhez kapcsolódó személyek mozgatták meg.Francia filozófus Budapesten: Európában sokan rokonszenvvel és csodálattal figyelik Magyarországot, amelyben az akarat és a függetlenség példáját látják
A franciák 70 százaléka korlátozná az EU hatásköreit – mondta Alain de Benoist, a francia Új jobboldal nevű irányzat teoretikusa kedden, Budapesten. A filozófus, író a Terror Háza Múzeumban tartott előadást a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) és a XXI. Század Intézet együttműködésében 2015-ben indult Eötvös-előadások című rendezvénysorozat részeként. Alain de Benoist a Miért került válságba az Európai Unió a globalizáció korában? című előadásában a többi között arról beszélt, hogy Európában sokan rokonszenvvel és csodálattal figyelik Magyarországot, amelyben az akarat és a függetlenség példáját látják. Hosszasan beszélt a globalizációról és az EU működésmódjáról, valamint az európai kontinens állapotáról történelmi, geopolitikai, gazdasági és kulturális szempontból.Ajánljuk még