terror háza
A budapestiek maguk sem tudják, hogy háborús színtereken élnek
Nem is igazán tudatosítja az ember, hogy mi mindent lát, amikor Budapesten sétál. Az persze feltűnik, hogy annyi lepusztult lakóházat, homlokzatot látunk elsősorban a belső részeken, ami már a közérzetünkre is rosszul hat. Azt viszont valószínűleg nem sokan tudatosítják, hogy mennyi golyószaggatta házat látni ma is a fővárosban, 75 évvel a második világháborús ostrom és 63 évvel az '56-os harcok után. Ezeknek járt utána most egy igényes kiadvány keretein belül Békés Márton, a Terror Háza múzeum kutatási igazgatója, Gyarmati István fotóművész és Takács Tamás grafikus. Kétezer diák vett részt a Terror Háza Múzeum rendhagyó történelemóráin
Mintegy kétezer diák vett részt öt nap alatt az Elmondjuk, hogy tudd! elnevezésű rendhagyó történelemórákon a Terror Háza Múzeumban. A tanulók az egész országból – Nyíregyházáról, Mezőberényről, Szigetszentmiklósról, Kisújszállásról, Üllőről, Dunaújvárosról, Esztergomról, Budaörsről, Monorról –, valamint budapesti általános- és középiskolákból érkeztek – mondta Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója kedden az MTI-nek. Nincs másik valóság: Schmidt Mária levele az Indexhez
Levélben szólította fel Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az Indexet, hogy a portál álljon le az álhír-gyártással. A függetlenobjektív média gyöngyszeme ugyanis ismét felült a "fake news vonatra", és meg sem állt addig a kijelentésig, miszerint nem fogják leadni a rendszerváltás-emlékév kapcsán készített spotokat az ország két legnagyobb fesztiválján, a Szigeten és a Balaton Soundon. Az állításról hamar kiderült, hogy álhír, sőt, politikai hangulatkeltés csupán, ami ellen Schmidt Mária egy, az Index főszerkesztőjének küldött levélben szólalt fel. A levelet változtatás nélkül közöljük.