Pesti Srácok

Húszéves a Terror Háza Múzeum – Schmidt Mária és Kövér László is felszólalt az ünnepségen (Visszanézhető!)

Húsz éve nyílt meg a Terror Háza Múzeum. A kommunizmus bukása után alig több mint egy évtizeddel olyan múzeum jött létre Magyarországon, amely méltó emléket állít a nyilas és a kommunista terror áldozatainak, nevükön nevezi a tetteseket és bemutatja a XX. századi totális diktatúrák emberellenes tetteit. Egy olyan emlékhely, ahol végre szabadon megemlékezhetünk áldozatainkról és hőseinkről – olvasható a múzeum honlapján.

– jelentette ki a Terror Háza Múzeum főigazgatója csütörtökön, Budapesten, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett konferencián. A múzeum és a Szent István Intézet közös, Vörös csillag a kereszt ellen című eseményén Schmidt Mária azt mondta, hogy a rendszerváltoztatáskor még nem ismerték a Nyugatot, tele voltak tévképzetekkel. Azt hitték, hogy éles határvonalat húznak majd a diktatúra és a demokrácia közé, bíróság elé állítják a kommunista uralom szörnyűségeinek felelőseit, de nem ez történt.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta a főigazgató.

Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.