terrorcselekmény-kísérlet
3D-s nyomtatókkal gyártott fegyvereket, terrorcselekményre készült négy férfi Izlandon
Négy férfit tartóztattak le Izlandon, akik 3D-s technológia segítségével gyártottak és értékesítettek fegyvereket – írta az izlandi Grapevine portál.„Ezt nem néztem ki belőle, de furcsa gyerek volt” – mondta egy osztálytárs a terrorcselekményekre készülő V. Kendéről
Baleknek, könnyen manipulálhatónak írták le az Iszlám Államra felesküdött kecskeméti egyetemistát volt osztálytársai, akit rendszeresen ugrattak is. Kende így nagyon könnyen válhatott radikális iszlamista harcossá. A Magyar Nemzet cikkében azt is írja: a terrortámadásokra készülő egyetemista a magyarországi politikusok közül kizárólag Karácsony Gergelyt kedvelte a Facebookon.A szélsőbalos Antifával is kapcsolatban volt a magyar terrorista
Az Európát megrengető terrormerényletre készülő 21 éves kecskeméti fiatalember a szélsőbalos, radikális iszlámmal is rokonszenvező Antifa nevezetű szervezettel is kapcsoltban állt. A radikalizálódó V. Kende, magyar egyetemista dzsihadista arab neve Hüsseyin Ziyad V. volt.A TEK főigazgatója szerint szigorúbb szabályok jönnek, fokozni kell a felderítést (Videó!)
Szigorúbb szabályokat vezetnek be a hazánkban rendezett világesemények miatt a terrorizmus elleni védekezésben – erről a Terrorelhárítási Központ főigazgatója beszélt a Hír TV-ben csütörtökön este. Hajdu János elmondta: a szakemberek fogják eldönteni, hogy hol és milyen területen érdemes szigorítani, ezt követően fordulnak javaslattal Pintér Sándor belügyminiszterhez – írta meg az Index.Európát megrengető terrorcselekményre készült Magyarországon a tegnap elfogott iszlamista férfi! − A foci-Eb is célpont lehetett (exkluzív információkkal)
Egy iszlamista eszmék iránt vonzódó magyar férfit – egy ismertebb ügyvéd fiát – fogta el a TEK kedden, aki egész Európát megrengető terrorcselekményekre készült itthon – értesült belső, hivatalosan nem megerősített forrásból a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a terrorista szobája iszlám jelképekkel volt tele az elfogásakor; azt tervezte, hogy a Balatonon fog majd autóval a tömegbe hajtani. Az ügyészség által közreadott videón az látszik, hogy a TEK szakemberei bombabiztos öltözetben, robotkatonát is bevetve törnek be az iszlamista férfi lakására, így tehát valóban nagyon komoly fenyegetésről lehetett szó. A PS értesülése szerint az elfogás Kecskeméten történt tegnap; a nyomozók azt gyanítják, hogy követői is lehettek a férfinak, sőt, azt is vizsgálják, van-e köze a kecskeméti terroristának a tavalyi bécsi terrortámadás végrehajtóihoz. A Magyar Nemzet úgy tudja, a férfi több magyarországi helyszínen is robbantani akart, elsőként a labdarúgó-Eb budapesti helyszínén, a Puskás Stadionban, ahol hetvenezer ember életét veszélyeztethette volna. Portálunk információi szerint a rendőrség nem talált robbanóanyagot a rajtaütés után átkutatott lakásban. Hajdu János, a TEK főigazgatója közölte, az elfogott és időközben letartóztatott fiatalember egy budapesti egyetem hallgatója, aki vállalta, hogy csőbombát készít és budapesti vagy más magyarországi tömegrendezvényen használja fel. Ehhez anyagokat is beszerzett már.Hollandiában letartóztattak egy oltóközpont ellen robbantásos merényletet tervező férfit
Az észak-hollandiai Den Helder városában terrorizmus gyanújával letartóztattak egy férfit, aki robbantásos merényletet tervezett elkövetni egy koronavírus-oltóközpont ellen – írta csütörtökön az NLTimes holland hírportál.Terroristák akartak robbantani egy francia templomban, mert zavarta őket a húsvét ünnepe
Letartóztattak öt szélsőséges muszlim nőt Béziers-ben, mert a közeli francia nagyvárosban, Montpellier-ben fel akartak robbantani egy katolikus templomot. Béziers polgármestere, Robert Ménard szerint egy muszlim bevándorlócsalád tervelte ki a terrorakciót, akik az utóbbi időben radikalizálódtak. A család a kisváros legrosszabb közbiztonságú körzetében élt, ahol a legmagasabb a bűnözés. Az országban egyre több nő fordul a szélsőséges vallási irányzatok és az Iszlám Állam felé.A Capitolium iszlamista szervezettel szimpatizáló támadója mentális betegségekkel küszködött
Péntek délután lezárták a Capitolium környékét Washingtonban, miután lövéseket hallottak a környéken. A CNN-nek nyilatkozó rendőrségi és szövetségi források szerint a támadó a 25 éves Noah Green volt, és az közölték, hogy a férfi közösségimédia-bejegyzései alapján feltételezhetően mentális betegségekkel, többek között paranoiával és téveszmékkel küzdött – írja az Index.Lövöldözés a Capitoliumnál – egy rendőr meghalt, társa életveszélyben
Helyi idő szerint péntek délután lezárták a Capitolium környékét Washingtonban, miután lövéseket hallottak a környéken. Sajtóinformációk szerint a Capitolium rendőrsége zárta le az épületet, és mindenkit arra kért, hogy kerüljék az ablakokat. A hivatalnokok nem hagyhatják el a törvényhozás épületét és senki nem léphet be. A támadó autójával egy rendőrségi kordonba hajtott, majd késsel kezdett fenyegetőzni. Úgy tudni, hogy az elkövetőt meglőtték, őrizetben van, azonban nem tudni, milyen állapotban. Közben sajtótájékoztatót tartott a rendőrség, ahol közölték, hogy a támadó belehalt sérüléseibe, a két rendőr közül pedig egyikük életét már nem sikerült megmenteni. Kizárták a terrortámadás lehetőségét is.Ajánljuk még