tesztelés
Csak azoknak fizetős a koronavírus-teszt, akik saját döntésükből teszteltetnék magukat
A koronavírus kimutatását célzó PCR-tesztért azoknak kell majd fizetniük, akiknek a saját döntése, hogy elmennek a mintavételre – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videójában.Korábban vizitdíjat vezettek be, most ingyenes tesztet követelnek a Gyurcsány-pártiak
Orbán Viktor pénteki rádióinterjújára reagálva rögtön visítozni kezdett a Gyurcsány-párt. Rövidke közleményükben többek között az olvasható, hogy szerintük ingyen kell biztosítani minden magyar állampolgár számára a tesztelést.Biztonsági okokból felfüggesztették az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájának tesztelését
Felfüggesztették biztonsági megfontolásokból az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, miután az egyik tesztalanynál feltételezhetően súlyos egészségügyi probléma lépett fel – adta hírül a Stat News kedden. A The New York Times című amerikai lap egy jól értesült forrástól úgy tudja, hogy az egészségügyi probléma gerincvelő-gyulladást takar, amelyet vírusfertőzés is okozhat.Növelik a koronavírus-tesztek szállításához szükséges kapacitást
Az országos tisztifőorvos keddi utasításának megfelelően növelik a koronavírus-tesztek szállításához szükséges kapacitást – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-vel kedden.Csak a szokásos: ordas kamu volt a DK állítása a koronavírus-tesztek értékeléséről
Az EMMI visszautasította a DK állítását, amely arról szólt, hogy csak 4 nap alatt értékelik ki az állami koronavírus-teszteket – írja az atv.hu.Karigeri kioktatta a kormányt: szerinte itt az ideje a második hullámra való figyelmeztetéseknek
"Ideje van a figyelmeztetésnek: a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés más, újfajta hozzáállást igényel a döntéshozóktól. Több megfontoltságot, pontosabb tervezést, kiegyensúlyozott tájékoztatást. És némi példamutatást is" – írja közösségi oldalán a Facebook-posztolás nagymestere, Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely.Nigériai fertőzöttek támadtak egy római kórház személyzetére, miután a migránsoknak pozitív lett a tesztje
Megtámadta a központi római katonai kórház személyzetének tagjait és a biztonsági feladatokat ellátó katonákat három nigériai migráns, miután megtudta, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje – jelentette szombaton az olasz védelmi minisztérium.Forradalmi találmány a rák elleni harcban: 4 évvel a tünetek előtt kimutatja a betegséget egy vérteszt
Évekkel a tünetek megjelenése előtt képes kimutatni a rákbetegséget egy vérteszt, amit amerikai kutatók egy csoportja fejlesztett ki. A több évtizede zajló kutatási programban több, mint 120 ezer egészséges tesztalanytól vettek le vérplazmát, közülük az évek folyamán mintegy ezren lettek rákosak. A kutatók szerint a korai diagnózis a leghatékonyabb fegyver a gyilkos kórral szemben – írja a Qubit tudományos szaklap.Négyezer dolgozót teszteltek, de egy fertőzöttet sem találtak a Szegedi Tudományegyetemen
Egyetlen aktív koronavírus-fertőzöttet sem találtak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikáinak egészségügyi dolgozói, valamint a Szeged-Csanád Egyházmegye fenntartásában működő szociális intézmények munkatársai és ellátottjait között végzett teszteken – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön.Ajánljuk még