tiktok
Trump bejelentette a betiltását, a Microsoft felvásárolná a TikTokot
A Microsoft amerikai technológiai óriásvállalat megerősítette vasárnap, hogy tárgyalásokat folytat a TikTok videomegosztó közösségi hálózat egy részének felvásárlásáról a kínai tulajdonossal. A seattle-i székhelyű amerikai vállalat közölte azt is, hogy Satya Nadella vezérigazgató tárgyalt közvetlenül Donald Trump amerikai elnökkel is az ügyről.Pompeo: Trump a napokban lépéseket fog tenni kínai szoftvervállalatok ellen
Donald Trump a napokban lépéseket fog tenni kínai szoftvervállalatok ellen – közölte vasárnap Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában.Trump betiltja a TikTok kínai videomegosztót az Egyesült Államokban
Az amerikai elnök közölte, hogy betiltják a kínai tulajdonban lévő TikTok videomegosztót az Egyesült Államokban.Az Instagram csendben tűri a pornográfiát – Pesti Lányok vlog (videó!)
Napok óta másról sem szól a ballib, bocsánat, "függetlenobjektív" magyar sajtó, mint az Index önsajnáltató hisztihadjáratáról. Mi már meg sem lepődünk azon, hogy a nagybetűs független Indexért olyan tüntetést szervez a Momentum (!), amin az ellenzéki pártok sorra vonulnak fel, egymás nyakába borulva. A Pesti Lányok e heti részében Varga Ádám kollegánkkal, jobboldali véleményvezérrel beszélgetünk, aki annyira szerencsés volt, hogy kijuthatott az Indexért szervezett összellenzéki – amúgy független – tüntetésre. De csak hogy ne mindig Dull Szabolcsékról legyen szó, beszélünk még a toxikus influenszerekről, akik már Magyarországon is mérgezik a fiatalokat. A közösségi médián keresztül befolyásolják a tiniket, a követőkért bármit megtesznek. De mit ér a sok követő, ha a képernyő mögött egy üres ember áll? Hol vannak a szülők, és miért engedi az Instagram azt, hogy 15 éves lányokkal dohányterméket reklámozzanak, miközben egy sima fehér képért letilt? Helyezze magát kényelembe és nézze meg a Pesti Lányok legújabb részét Tisóczki Flórával, Zelenka Dórival és Varga Ádámmal, amely a hazai politikai élet legfrissebbb és legaktuálisabb eseményeire reagál.Nem használhatják Biden kampánycsapatának tagjai az egyik legnépszerűbb közösségi alkalmazást
Senki sem használhatja, sőt telefonjáról is törölnie kell mindenkinek a TikTok nevű közösségi alkalmazást, Joe Biden Demokrata párti elnökjelölt kampánycsapatában, mert biztonsági kockázatok merültek fel az alkalmazással kapcsolatban. A tiltás nemcsak a munkahelyi, hanem a stáb tagjainak privát telefonjaira is vonatkozik erősítette meg a Verge-nek a stáb egyik tagja.Úgy tűnik a fiatalok kedvence, a TikTok távolodna kínai gyökereitől
Az elmúlt hetek során többször lehetett hallani a fiatalok egyik kedvenc alkalmazásával, a TikTokkal kapcsolatban bizonyos biztonsági aggodalmakról. A CNBC legújabb összefoglalója szerint a TikTok állítólag már keresi annak módját, hogyan távolodjon el kínai gyökereitől. Mint írják, a források szerint a tulajdonos ByteDance hónapok óta tárgyal arról, hogy a TikTok Londonba költözzön. Így a szolgáltatás székhelye már az Egyesült Államok valamelyik szövetséges országában lenne.A „Zsebibaba-jelenség”, avagy így nyer teret a pornográfia a tinik kedvenc platformjain
Napjainkban egyre átláthatatlanabbak a különféle közösségi oldalak, a tonnaszámra termelődő posztokat, „storykat” szinte lehetetlen követni, nagyon nehéz dolga van annak a szülőnek, aki lépést szeretne tartani gyermekével. Ez talán csak akkor sikerülhetne, ha a trendi közösségi platformoknak ők is aktív felhasználóivá válnának. Azonban ez közel sem egyszerű számukra, már a Facebook használatát is komoly nehézségek árán sikerült megtanulniuk, ami után viszont már a fiatalok menekültek el a közösségi oldalról. Ma már egyértelmű, hogy facebookozni bizony boomer dolognak számít. Az úgynevezett trendi oldalakon, mint például az Instagramon vagy a TikTokon azonban elvétve vannak fent az idősebb generáció tagjai, így a gyerekek gyakorlatilag azt csinálhatnak a privát fiókokon, amihez kedvük van, azt követnek, akit akarnak. Ez azonban nem feltétlenül van jó hatással rájuk. Vigyázat, felkavaró tartalom!Jobboldalinak lenni igenis szexi!
A ballibek pofátlanul kihasználják a fiatalokat és azt hirdetik, hogy aki jobboldali, az szégyellje magát, ezt viszont nem hagyhatjuk. Sokszor megkapom, hogy miért támogatom a jelenlegi kormányt, miért gondolom úgy, hogy Orbán Viktor egy remek vezető és miért szeretnék itthon maradni, Magyarországon élni, családot alapítani, karriert építeni. Ideje kicsit rendbetenni a dolgokat, mert a hazádat szeretni és jobboldalinak lenni nem ciki. Sőt! De mit is jelent az, ha valaki ma azt mondja, hogy jobboldali? Mit jelent ma a hazádat szeretni? Miért hiszem azt, hogy a haladó Nyugat mára keletebbre költözött, a Kárpát-medencébe? És miért nem akarok elmenni élni egyik „bezzegországba” sem?TikTokon élőző tinik feldarabolt holttesteket találtak Seattle partjainál (18+ videó!)
Alaposan felbolygatta a kedélyeket az a baljós videó, amit egy tinilány osztott meg az egyre népszerűbb TikTokon. Kiderült ugyanis, hogy a Seattle partjainál talált fekete bőrönd egy fiatal, mindössze 25 éves négygyermekes anyuka és a kedvese feldarabolt holttestét rejtette – írja a Daily Star.Ajánljuk még
















