Till Tamás gyilkosa, F. János mindent nem úszhat meg, éveket kaphat halmazati büntetésül a hatóság félrevezetése miatt(videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 11. Az idén 40 éves F. János részletesen beismerte, 2000. májusában hogyan és miért ölte meg a 11 éves bajai Till Tamást, majd a holttestet hogyan betonozta be egy mesterember tanyája egyik helységének járófelülete alá. Általános felháborodást váltott ki a rendőrség tegnap bejelentése: a beismerés ellenére F. János nem büntethető, mivel tette elévült. Az is elhangzott a rendőrségi tájékoztatón, hogy a gyilkos tanúkat vett rá hamis vallomásra, maga is hamisan tanúskodott. Így a felelősségre vonást nem kerülheti el. Éveket kaphat több bűncselekmény elkövetéséért, halmazati büntetésként.
Most már biztos, a legrosszabb történt 24 éve az akkor 11 éves Till Tamással: meggyilkolták (videó)SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 szeptember 3. A napokban elkészült az igazságügyi szakértői vélemény a genetikai vizsgálat eredményéről. A DNS-vizsgálat megerősítette, hogy a 24 éve 11 éves korában eltűnt bajai Till Tamás maradványaira bukkantak a rendőrök egy bajai tanya melléképületében, a talapzat betonrétege alatt. A genetikai vizsgálat eredménye és más, egyéb körülmény, adat alapján a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi helyettes főkapitánya, Kovács Gábor alezredes ma kijelentette: a gyermek erőszakos halált halt, megölték, így emberölés miatt nyomoznak egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Elvtárs uram, bálkirálynő érdekel? – Feltételes történet a Tisza új alelnökéről Magyar ugar szeptember 8. Nézzük, hogy mit érdemes tudni Forsthoffer Ágnesről, a semmiből előkapott alelnökről!
Császár Attilát akarta felakasztani, aztán egy kismamára támadt a tiszás szekta Magyar ugar szeptember 8.
Magyar Péter ismét kommunista fokozatba kapcsolt: avagy a koholt fotók így lesznek valósággá Magyar ugar szeptember 8.
Gulyás Gergely a PS-nek: Magyar Péter azonnal kiléphetett volna a Néppártból, mikor Weber kijelentette, hogy nem létezik nemzeti szuverenitás Magyar ugar