Pesti Srácok

Till Tamás gyilkosa, F. János mindent nem úszhat meg, éveket kaphat halmazati büntetésül a hatóság félrevezetése miatt(videó)

null

Az idén 40 éves F. János részletesen beismerte, 2000. májusában hogyan és miért ölte meg a 11 éves bajai Till Tamást, majd a holttestet hogyan betonozta be egy mesterember tanyája egyik helységének járófelülete alá. Általános felháborodást váltott ki a rendőrség tegnap bejelentése: a beismerés ellenére F. János nem büntethető, mivel tette elévült. Az is elhangzott a rendőrségi tájékoztatón, hogy a gyilkos tanúkat vett rá hamis vallomásra, maga is hamisan tanúskodott. Így a felelősségre vonást nem kerülheti el. Éveket kaphat több bűncselekmény elkövetéséért, halmazati büntetésként.

A Till Tamás 2000. májusi meggyilkolása ügyében tegnap megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elkövető befolyásolhatott tanúkat, valamint ő maga is hamisan vallott korábban.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság "Ezzel még nnics vége!" címmel közölte ma:

PestiSracok facebook image

Ez azt jelenti, hogy F. János még sem úszhatja meg teljes egészében az elkövetett bűneit. A gyilkosság miatt nem lehet felelősségre vonni. Mindössze 16 éves volta, amikor a kisfiút ácskapoccsal brutálisan agyonverte. Tegyük hozzá: vélhetően aljas indokból. A rendőrök még a szülőknek sem mondták el, vélhetően kegyeleti okból, hogy miért kellett meghalniuk Tamásnak.

A gyakorlati tapasztalatok szerin döntő többségben szexuális indíttatású bűncselekményt jelent, ha a rendőrök még a hozzátartozóknak sem árulják el, pontosan miért történt, ami történt.

Visszatérve F. Jánosra, életkoránál fogva a magyar törvények szerint 15 év tettének elévülési ideje, ami 2015 májusában lejárt, Till Tamás gyilkosa megúszta, bűntetlenül gyilkolhatott.

A nyomozás során azonban kiderült, egy sor bűncselekményt elkövetet, illetve elkövethetett. Nézzük, az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekmények közül melyekről jön szóba nála.

Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények
  • Hamis vád (233. §.)
  • Hatóság félrevezetése (237. §.)
  • Hamis tanúzás (238. §.)
  • Hamis tanúzásra felhívás (242. §.)
  • Hatósági eljárás akadályozása (242/A. §.)
  • Igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés (242/B.)
  • Mentő körülmény elhallgatása (243. §.)
  • Bűnpártolás (244. §.)

Mi jöhet szóba F. János esetében? Hatóság félrevezetése, hamis tanúzás, hamis tanúzásra felhívás, hatósági eljárás akadályoztatása.

Halmazati büntetésül 3 - 5 év szabadságvesztést is kaphat, bizonyítottság esetében.

Till Tamás fotója és koporsója (Fotó: BorsOnline)

Halottakra akarta kenni a gyilkosságot?

Az egykori intézetis F. Jánostól indult ki az a történet, hogy Baja külterületén, V. József lakatosmester tanyáján 2000-ben V. és egy intézetis gyerek K. Péter (Róbert) egy gyermek holttestét betonozták be az egyik szoba talapzatába. A betonzat alól elő iskerült Till Tamás holtteste, aki 2000. május 28-án tűnt el. A nyomozás során kiderült, V. Józsefnek és K. Péternek (Róbertnek), akik időközben öngyilkosok lettek, semmi köze nem volt a gyilkossághoz.

V. József, K. Róbert (akit korábban még K. Péterként említettek), és F. János is kiemelten szerepelt a mostani nyomozásban, az ő egykori kapcsolatrendszerüket is külön vizsgálták. Az elmúlt négy hónapban 43 tanút hallgattak ki, köztük a bajai speciális iskola 25 egykori diákját és pedagógusát is, illetve genetikai, pszichológiai, antropológiai és vegyészeti szakértőt, valamint nyomszakértőt is igénybe vettek.

Őt ugyanis gyerekes gondolkodású, nagyotmondó, hencegő, a szabadidejét nagyrészt videójátékokkal és tévénézéssel töltő fiatalként írták le a 2000-ből származó pedagógiai értékelésben. Azt tartották róla, hogy nincsenek barátai. Kiderült az is, hogy K. Róbert (Péter) soha nem dolgozott V. József tanyáján, ezt egy vallomás sem erősítette meg.

A kihallgatottak közül többeket eredetileg F. János vett rá arra, hogy hivatkozzanak K. Róbertre (Péterre), és arra, hogy nekik azt is elárulta, hol van a holttest. Ezek a tanúk később bevallották a rendőröknek, hogy előzőleg valótlant állítottak, sokuk nem is ismerte K. Róbertet (Pétert). Végül november 28-án, egy tervszerűen felépített kihallgatáson ismerte el F. János, hogy ő ölte meg Till Tamást.

Kiemelt kép: Fiúk fotójával Till Tamás szülei a múlt heti temetésen (Fotó: Baon) https://www.youtube.com/watch?v=N5ZkeSfa5WM
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.