törőcsik mari
A Nemzeti Színház előtt alakítottak ki emlékhelyet Törőcsik Marinak
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója Törőcsik Mari halálával kapcsolatban a Magyar Nemzetnek elmondta: a színház előtti, úgynevezett hajóorrban emlékhelyet alakítottak ki Törőcsik Mari fényképével, míg az előcsarnokban emlékkönyvbe írhatja le bárki a gondolatait, emlékeit.Kovács Ákos búcsúja Törőcsik Maritól: Megtiszteltetés, hogy a Nemzeti Színházban együtt dolgozhattunk
Kovács Ákos, Kossuth-díjas dalszerző és előadóművész Facebook-posztjában egy közös képpel búcsúzik a ma hajnalban elhunyt Törőcsik Maritól. A dalszerző bejegyzésében így emlékezik meg a nemzet színészéről: alázatos és tehetséges ember volt, elképesztő életutat járt be. Ő maga mondta: "szép és gazdag életem volt".Orbán Viktor búcsúja Törőcsik Maritól: Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel!
Orbán Viktor megható szavakkal búcsúzott a 85 éves korában, hosszú, türelemmel viselt betegség után elhunyt Törőcsik Maritól. Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel! – búcsúzott a kormányfő. A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.Vidnyánszky Attila levélben búcsúzott Törőcsik Maritól a Nemzeti Színház nevében
A Nemzeti Színház nevében Vidnyánszky Attila búcsúzott Törőcsik Maritól a színház honlapján. A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után, pénteken hajnalban érte a halál. A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. A levelet változtatás nélkül közöljük.Meghalt Törőcsik Mari
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja – közölte a Nemzeti Színház pénteken az MTI-vel. A háromszoros Kossuth-díjas, számos szakmai elismeréssel kitüntetett, egészen 2017-ig aktív színésznő egy hónapja került kórházba.Törőcsik Marit tüdőgyulladással kezelik
Az utóbbi időkben több alkalommal is gyengélkedő, jelenleg kórházban lévő háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznőt, érdemes és kiváló művészt, a Nemzet Színészét a Blikk értesülései szerint tüdőgyulladással kezelik.Hamarosan elhagyhatja a kórházat Törőcsik Mari
Törőcsik Mari, a háromszoros Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő két hete a szombathelyi kórházban van. Bár a héten halálhírét is keltették, jól van, és a gyógyulásra koncentrál. Magánál van, de sok alvásra van szüksége – árulta el az ápolója az AC Newsnak.Törőcsik Mari újra kórházba került
A Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznőt velemi otthonában már rég nem látták a szomszédok, akik úgy tudják, hőemelkedés miatt vitték be, most pedig megfigyelés alatt tartják. A hírt volt férje, Bodrogi Gyula is megerősítette. Törőcsik Mari sokat volt kórházban az utóbbi években, otthonában pedig egész nap ápoló vigyáz rá. Még a kapun sem lépett ki, nehogy elkapja a koronavírust – írta meg az Origo.Így köszöntötte fel Orbán Viktor a nyolcvanötödik születésnapján Törőcsik Marit
A miniszterelnök a nyolcvanötödik születésnapja alkalmából Facebook-oldalán köszöntötte Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjas színművészt, a nemzet színészét. A kormányfő a közösségi oldalára a színésznővel készült közös fotóját is feltöltötte: a felvétel akkor készült, amikor a miniszterelnök személyesen vitte el a Kossuth-nagydíjat Törőcsik Marinak.Ajánljuk még

















