tóth csaba
Billeg a mentelmi jog? - A főügyészség vizsgálhatja ki Karácsony Gergely megfenyegetésének ügyét
A rendőrség a parlamenti képviselők ellen is eljáró Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF) küldte meg azt a feljelentést, amit Karácsony Gergely múlt héten kiszivárgott hanganyaga és Várnai László ex-LMP-s politikus kijelentései miatt tett Tényi István. A felvételen Karácsony arról beszélt, hogy őt és családját többször is megfenyegette Tóth Csaba, a szocialisták zuglói vezetője. Az ellenzék főpolgármester-jelöltje ezt később letagadta, ugyanakkor Várnai szerint is megtörtént a fenyegetés. A feljelentés azért landolhat a főügyészségen, mert Tóth MSZP-s országgyűlési képviselő, mentelmi joga van, ügyében csak a KNYF folytathat nyomozást.Lehallgatták az elnökségi ülést – Karácsony őszödi beszéde, III. felvonás
Karácsony Gergely összellenzéki főpolgármester-jelölt újabb verzióval állt elő, hogyan is készülhetett az a kínos hangfelvétel, amelyen többek között a családját rendszeresen fenyegető szocialista képviselőkről is beszél. Bár Karácsony kínosan igyekszik abba az irányba terelni a témát, hogy milyen körülmények között is készülhetett a beszélgetés, csak újabb hazugságokba hempergeti magát. Hétfőn azzal állt elő, hogy a Párbeszéd elnökségi ülésén mondta el "őszödi beszédét", és azt titkosszolgálati módszerekkel lehallatták. Sajtótájékoztatóján nem átallotta azt is állítani: "én semmit nem mondtam, amit nyilvánosan ne képviseltem volna korábban". Ehhez képest a felvételen arról beszél – amit pedig nem szokott a nyilvánosság orrára kötni –, hogy az MSZP-s Tóth Csaba (akivel nem sokkal később közös ölelkezős fényképet osztott meg) többször is megfenyegette őt és családját.Sokat tudott a szocialisták piszkos ügyeiről? - Továbbra sem találják az MSZP zuglói politikusát, Sápi Attilát
Továbbra is eltűntként keresi a BRFK Életvédelmi Osztálya Sápi Attilát, az MSZP zuglói politikusát, aki egy több mint százmillió forintos adóssággal rendelkező céget hagyott maga után. Ismerősei azt valószínűsítik, a honatya már nem él. Sápi eltűnése a napokban került újra elő, amikor Várnai László ex-LMP-s zuglói politikus egy Facebook-posztban kelt ki és cáfolta meg Karácsony Gergelyt azután, hogy az ellenzék főpolgármester-jelöltje a róla kiszivárgott hangfelvétel ellenére letagadta, hogy Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke megfenyegette őt és a családját. Várnai szerint Sápi Attila Tóth bizalmi embereként sokat ismerhet a helyi MSZP piszkos ügyei közül, így eleget tudott ahhoz, hogy érdemes legyen inkább elásni, minthogy beszéljen.Kocsis Máté: Karácsony Gergely alkalmatlan a főpolgármesterségre, mert saját háza táján sem tud rendet tartani
A kiszivárgott hangfelvétel újabb bizonyíték arra, hogy Karácsony Gergely teljesen alkalmatlan Budapest vezetésére, hiszen még a saját háza táján sem tud rendet tartani – mondta a Fidesz frakcióvezetője és budapesti elnöke szombaton. Karácsony Gergely "őszödi beszéde" két napja került nyilvánosságra; arra kellene mielőbb "épelméjű magyarázatot" adnia, hogy hogyan kell érteni az általa elmondottakat – tette hozzá Kocsis Máté.Kényszer alatt? – Tóth Csabával fotózkodott Karácsony
Kétségbeesetten kapkod Karácsony Gergely, miután nyilvánvalóvá vált a számára is, hogy a 444.hu-n megjelentetett hangfelvétellel baloldali ellenfelei "kiadták rá a kilövési engedélyt". A fejetlenség és tanácstalanság jele az a fénykép is, amelyen azt a szocialista Tóth Csabát ölelgeti, akiről korábban azt állította, többször is megfenyegette ő és családját. Vajon Karácsony az ismételt fenyegetés miatt állt Tóth Csaba mellé?Nem mondhatjuk, hogy Karácsony Gergely jól jött ki Rónai Egon kérdéseiből
Vannak tippjei, hogy ki rögzíthette a beszélgetést, de abban biztos, hogy nem az, akivel a titokban felvett diskurzust folytatta – ezt mondta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a csütörtökön kiszivárgott hangfelvételről. Az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje azt mondta: egy magánbeszélgetést folytatott, márpedig a barátaival az ember más hangnemet is megenged magának.Volt LMP-s politikus: Tóth Csaba többször is megfenyegette Karácsonyt
Sokatmondó bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Várnai László egykori LMP-s politikus, zuglói önkormányzati képviselő. Bejegyzésében Várnai megerősíti: Tóth Csaba többször is megfenyegette Karácsony Gergelyt. De beszél a hangfelvételen hallható "eláslak" fordulatról is, amely nemcsak költői túlzás: valójában utalás a szocialisták Pécsett elítélt szekértolójára, Gottira, az MMM harcos fenyegetéseire.Karácsony Gergely mindent tagad és menekül a sajtó elől a szocialistákat ostorozó, (ön)leleplező hangfelvételének ügyében (PS-VIDEÓ)
Ahogyan már portálunk is beszámolt róla, Karácsony Gergelyről önpusztító hangfelvétel szivárgott ki, amelyben vastagon keni be sárral a baloldalt, de elsősorban a szocialistákat. Ilyen hangfelvételt már hallottunk Gyurcsány Ferenctől is – tudjuk, mi történt azt követően. Karácsony azonban menekülés közben még igyekszik visszalőni, és saját oldalát lejárató, egyértelmű üzeneteit figyelmen kívül hagyva a felvétel készítését és kiszivárogtatását is csípőből a Fideszre fogja. Tulajdonképpen letagadja azt, amit mindenki kristálytisztán hallott. Olyan ez, mint amikor a kisgyermek nem bírja visszatartani, bekakil, majd másokra mutogat, hogy nem ő volt, hanem a másik ovis, pedig ott vannak az árulkodó jelek. Ismert, hogy a 444.hu jelentette meg a felvételt a Jobbikhoz köthető Herbal Reality Youtube-csatornájáról lehalászva azt, így igencsak nehézkes belelátni ebbe a mindenható és mindent látó Fideszt. Karácsony Gergely mai sajtótájékoztatóján mégis a szánalmas védekezést és hárítást választotta, harsányan szidva és titkosszolgálati módszerekkel gyanúsítva a Fideszt, miközben a számtalan jogos kérdésre csak kitérő választ adott, tovább erősítve az alkalmatlanságáról és erélytelenségéről kialakult képet. Hiába próbálták a megjelent médiumok – köztük a PestiSrácok.hu stábja – szembesíteni a mondataival, a zuglói szocialisták maffiamódszereiről, arról, hogy szerinte szétlopnák a kerületet, nem kaptunk érdemi válaszokat, Ahogy arra sem, hogy Tóth Csaba, szocialista politikus valóban megfenyegette-e a családját. Minden kérdésre a Fidesz volt a válasz, de kíváncsiak voltunk arra is, hogy a sajtótájékoztatón részt vevő Gy. Németh Erzsébetre miért mondta a felvételen, hogy "nem fenyeget az a veszély, hogy megnyeri a XVII. kerületet". Karácsony láthatóan rendkívül kellemetlenül érezte magát, megroppant, szövetségesei ímmel-ámmal kiálltak ugyan mellette, de nem volt nehéz észrevenni a virtuális kést a kezükben, ami Karácsony hátát karcolta a sajtótájékoztató alatt. Telefonon elértük Tóth Csaba szocialista politikust is, aki ugyancsak tagadta, hogy megfenyegette volna Karácsony családját. Nézzék meg videónkat!"Szétlopnak mindent" – Kiszivárgott hangfelvételen beszél Karácsony arról, hogyan alkudozik Zuglóról az MSZP-vel
Döbbenetes erejű hangfelvétel jelent meg szerdán a Herbal Reality Youtube-csatornán, amelyen Karácsony Gergely hallható, amint egy szűkebb körben, baráti hangvételű beszélgetés keretében mesél arról, milyen harcokat vív Zuglóban a kerületben mélyen gyökerező MSZP-vel. A felvétel szerint Karácsony attól nem tart, hogy Gy. Németh Erzsébet (DK) megnyerné a választást. Az MSZP-s Horváth Csaba viszont "kurva nehéz falat", és "egy szikla"; vele annyiban jól is járna a kerület, hogy "Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni" – fogalmaz az ellenzéki főpolgármester-jelölt. Ami már rosszabb konstrukció, az a zuglói szocialisták alternatívája. Ők "egy sokkal jobb renoméjú, volt iskolaigazgatót" támogatnának, aki "két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent" – állítja Karácsony. Arról is beszél, hogy ő biztos, hogy nem mehet vissza Zuglóba, mert elásnák. Tóth Csaba pedig többször is megfenyegette már a családját.Ajánljuk még















