tóth viktória
A hit erejével – Két, hanyatlásra ítélt, mélyszegénységben élő falut mentett meg egy református lelkész házaspár
Hanyatló falvakat ment a szlovák-magyar határon egy fiatal református lelkész házaspár, Tóth István és felesége, Viktória. Huszonegy évvel ezelőtt, amikor elvállalták a szolgálatot a Miskolctól hetven kilométerre fekvő Abaújvár gyülekezetében, azt mondták nekik, ne tervezzenek hosszú távra. Az öregedő, kétszáz lelkes faluban, valóban az Isten háta mögött alig több mint tucatnyian járhattak templomba. A hit erejével a legszegényebb falvakban, a határ mentén önfenntartó és valódi, családias közösséget építettek, aminek mások a csodájára járnak. A semmiből, valóban az Isten háta mögött, ahol magyar, betelepült szlovák és cigány él együtt, és ahol az érkezésük előtt nem látszott már a kiút. Ha azt kérdezzük, honnan volt fiatal lelkipásztorként mindehhez ereje, Tóth Viktória szerényen annyit mond: Istené a dicsőség, ők csak hittek benne, hogy az Úr nem ad olyan feladatot, amit ne lennének képesek elvégezni. Abaújváron kívül még egy kisebb szomszédos falu, Pányok is hozzájuk tartozik. Ők lettek abban a térségben a legnagyobb szolgáltató és munkáltató egyben: szociális és házi segítségnyújtó szolgálatuk ellátja az időseket és rászorulókat, gazdaságot és egy keresztény manufaktúrát is létrehoztak, jelenleg tizenöt család megélhetését biztosítják. Ez már önmagában is csoda volna, de a Tóth házaspár itt nem állt meg, a gyermekeket is maguk köré gyűjtötték; vannak, akik a gyülekezetben nőttek fel, váltak istenfélő, hívő felnőtté. Bábcsoportot alapítottak, amellyel az országot járják, gyülekezeti otthont építettek, Időközben Viktóriáékra bízták a gönci pszichiátriai- és szenvedélybetegek nappali intézményét is, amely majdnem csődbe ment. És ha ennyi szolgálat nem lenne elég: börtönök, fegyházak fogvatartottainak lelkét is mentik. Ma már a börtönbe szolgálni járó cursillósok észak-magyarországi központja is Abaújváron van. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. A “szorongást” kifogásnak, az életképtelenséget szabadságnak értelmezik - Ők a “mocskos fideszező” generáció
Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.