Szépen gyűjtögették az érmeket kajakosaink, már csak az arany hiányzik a párizsi gyűjteményből Sport exkluzív 2024 augusztus 9. Szerencsére elkiabáltuk, hogy nem lesz éremeső, hiszen a magyar hajók az elődöntőben mutatott erőviszonyokra rácáfolva három érmet is hoztak a mai versenynapon. A Nádas Bence–Tótka Sándor végül az iszonyúan gyors németeket is megközelítve ezüstérmet nyert a férfi kajak kettesek közt, míg a nők ugyanezen versenyszámában Csipes Tamara és Gazsó Alida szintén ezüstérmet nyert az új-zélandi hajó mögött, Pupp Noémi és Fojt Sára pedig szédületes hajrával ért oda a bronzéremre, holtversenyben a németekkel.
Olimpiai aranyat ért a tehetséggel párosuló maximalizmus és a mindenek feletti elhivatottság – PS-exkluzív Tótka SándorralKAKovács Attila Exkluzív 2021 augusztus 28. Tokióban szerzett olimpiai aranyérmeink közül sokan Tótka Sándor kajak-kenuban elért elsőségét tekintették a legnagyobb meglepetésnek. Pedig a Gyomaendrődről induló kiváló kajakos elhivatottságát, profizmusát és győzni akarását ismerve elmondható: a legjobb helyre került a férfi kajak sprintverseny aranya. A kiváló sportemberrel nemcsak tokiói győzelméről, de élete és pályafutása eddigi történéseiről, valamint a jövőbeni terveiről is beszélgettünk.
Megnyerte, majd megkönnyezte – Tótka Sándor aranyérmes 200 méteren!PPestiSrácok.hu Sport 2021 augusztus 5. Fantasztikusan ébredt Magyarország: Tótka Sándor aranyérmet nyert a kajak egyesek 200 méteres versenyében! Aztán jöhettek az örömkönnyek...
Bravúrosan szerepeltek a magyar olimpikonok: nyolcból nyolc továbbjutás a szerdai mérleg a kajak-kenu versenyszámokbanPPestiSrácok.hu Sport 2021 augusztus 4. A szerdán vízre szállt mind a nyolc magyar egység bejutott a középfutamba a tokiói olimpia kajak-kenu versenyén. Ezeknek a számoknak a középdöntőit és fináléit csütörtökön rendezik. Kozák és Csipes K-1 500 méteren kezdett futamgyőzelemmel, a Nádas Bence–Kopasz Bálint duó megnyerte szerdai előfutamát, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos pedig kajak egyes 200 méteren nyerte meg a szerdai előfutamát. Bemutatkozott az olimpiai programban a női kenu: 200 méteren Takács Kincső az előfutamból, Balla Virág a reményfutamból jutott be a középfutamba.
A női kajaknégyes és Tótka Sándor is aranyérmet szerzett a kajak-kenu Európa-bajnokságonPPestiSrácok.hu Sport 2021 június 6. A magyar csapat tagjai két-két arany- és ezüstérmet, valamint egy bronzot szereztek a poznani kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnap délelőtti döntőiben. Győzni a kajakos Tótka Sándornak (200 m) és a Lucz Dóra, Kárász Anna, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra összeállítású 500 méteres kajaknégyesnek sikerült, mindkét egység óriási csatában diadalmaskodott.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.