transznisztriai háború
Egy elfelejtett háború "Transznisztriában", vagyis Románia, illetve tulajdonképpen Moldova keleti határainál
Alig harminc évvel ezelőtt egy újszülött állam megvívta első háborúját. Azonban erre most már senki sem emlékszik, még azok sem, akik 1992-ben Ukrajna állampolgárainak vallhatták magukat. Az ország lakói, sajtója, de még a szomszédos államok is – köztük az érintett országok – mind úgy tesznek, mintha a transznisztriai konfliktus meg sem történt volna. Az ukrán nacionalisták sem emlegetik, akiknek pedig kifejezetten jót tenne egy "győztes" háború emléke – mi lehet a feledés oka? Folytatjuk sorozatunkat, amelyben megpróbáljuk megérteni, hogy miért is vannak olyan fura országok arrafelé keleten. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után