tranzit
A feje tetejére állt a világ, de a Tranzitot virtuális formában is folytatják – Békés Márton előadása (videóval)
A Terror Háza kutatási igazgatója és a Kommentár folyóirat főszerkesztője nyitotta meg a virtuális, vagyis a járvány miatt ideiglenesen a világhálóra költözött konferenciasorozat aktuális állomását. Az elmaradt szellemtréninget az úgynevezett nemzeti tábor végső kérdése, a Mi a magyar? köré szánták a szervezők.Ilyen volt a tihanyi Tranzit, a jobboldali fiatalok legvagányabb közéleti fóruma és fesztiválja (Galéria!)
A Kommentár Alapítvány szervezésében már kilenc éve tart a Tranzit rendezvény- és fesztiválsorozat, ahol a konzervatív fiatalok több napos találkozókon vitáznak, illetve hallgatnak rangos vitákat Magyarország sorskérdéseiről. A közéleti csörtéket esténként az immár legendássá vált partyk és koncertek követik. A Tranzitokat egy-két hónappal korábban meghirdetik, a férőhelyek sokszor néhány óra alatt betelnek. A családot sem kell otthon hagyni, hiszen a kisebb gyerekeknek többféle programot, "megőrzőt" kínálnak. Múlt hétvégén a Club Tihanyban Magyarország 2030 címmel zajlott le a legújabb három napos találkozó, amelyen hétszázan vettek részt. Ha érdekli, nézze meg a fotógalériát!Ajánljuk még










