Pesti Srácok

trianon

Ma 80 éve tért haza Észak-Erdély

PPPetruska Péter Magyar ugar 2020 augusztus 30.
Ma nyolcvan éve, 1940. augusztus 30-án hozták meg Bécsben azt a döntést, amely visszajuttatta Csonka-Magyarországnak a húsz évvel korábban, Trianonban Romániának ítélt partiumi és erdélyi országrészeink jelentős részét. A határozat meghozatalában a nagyhatalmi machinációk egész sora és a szerencse is közrejátszott, ugyanis ha a Szovjetunió ugyanekkor nem lép fel területi követelésekkel Romániával szemben, aligha hihető, hogy Németország és Olaszország hagyta volna érvényesíteni az egyébként velük szövetséges románokkal szemben a magyar érdekeket. A magyar diplomácia azonban – akkoriban nem túl gyakori módon – ezúttal észnél volt és tökéletesen helyezkedett, és elérte azt, amire a magyar társadalom a leginkább vágyott: az igazságtételt. Visszakerült szinte a teljes Székelyföld, bár csalódásra adhatott okot, hogy a Mezőségben meglehetősen kurtán-furcsán húzták meg a határokat a román fennhatóság alatt maradó földgáz-lelőhelyek miatt, és az a szokatlan történelmi helyzet is előállt, hogy Kolozsvár határváros lett, pedig korábban soha nem volt az. A második bécsi döntés okozta össznépi eufóriát mindenesetre semmi sem érzékelteti jobban, mint az ekkor már súlyos beteg Babits Mihály utolsó verseinek egyike, amellyel erről a jelentős és örömteli évfordulóról most mi is megemlékezünk.
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.