A Szent Jobb csodát tett, országjárásával újraegyesítette Magyarországot – Az újjáépült Ereklyeszállító Kocsi története (PS-VIDEÓ)
Szent István király halálának 900. évfordulóján, 1938-ban épült meg az a speciális ereklyeszállító vasúti kocsi, amellyel a Szent Jobb országjárásra indulhatott. A hívek, mint egy élő királyra, úgy tekintettek a Szent Jobbra, arra a kézre, amely az államalapítás idején a törvényeket hozta, a kardot forgatta, az országot védelmezte. Trianont követően ugyanakkor erőt adott a magyarságnak, amely abban bízott, hogy Szent István ereklyéjének országjárásával csoda történhet, és az ország ismét egyesül. Ez a csoda egy rövid ideig be is következett. PS-videó az Ereklyeszállító Kocsi országjárásáról, pusztulásáról és újjáépítéséről.
Szent István király halálának 900. évfordulóját ünnepelte az ország 1938-ban, ezzel egyidőben Budapest otthont adott az eucharisztikus világkongresszusnak is. A kettős alkalomból – amelyet kettős szentévnek is neveztek –, az a döntés született, hogy a Szent Jobbot vasúton körbehordozzák az országban az erre az alkalomra készített, különleges díszítésű ereklyeszállító kocsival.
A SZENT JOBB ESZTERGOMI ÚTJA (részlet a Koronaőrök naplójából) – A Szent Jobbot 1938. május 31-én Esztergomba vittük. Nem érezzük megnyomorított voltunkat, s hisszük, megdobban a szíve az egész földnek, amely valaha az ő joga alá tartozott, s van hit, ami országot épít romokból is. És ilyen hit ez a mi hitünk most, amikor 900 éve halott király csodatévő jobbját visszük a magyar földön. Meghordozzuk a csonka határok között, mint nemzeti életünk és történelmi hivatásunk örökkévalóságának büszke szimbólumát.
A Szent Jobb 1938-as első országjárását követően 1939-ben és 1942-ben is útra kelt, utóbb a visszacsatolt területekre is. Az országjárás gesztusa a magyarság összefogását célozta: a visszaemlékezések szerint amerre a Szent Jobb járt, az emberek még a vasút mentén is letérdeltek és imádkoztak.
A SZENT JOBB ELSŐ FELVIDÉKI ÚTJA (részlet a Koronaőrök naplójából) – Az aranyvonat 1939. április 29-én ismét országjáró útra indult. A magyarság szent ereklyéjét, a honfoglaló Árpád véréből való Szent István dicsőséges jobbját viszi végig azon a földön, ahová a tavalyi jubileumi esztendőben el nem juthatott. Akkor még határsorompó és idegen fegyverek erdeje rekesztette el minden városát, falvát tőlünk. Amikor a jobb parti Komáromban megállott a vonat, lassan széthúzták az aranyvonat üvegajtaját, harangszó vert a fülembe. A Szent András templom öreg harangja összekondult a jobb- és balparti Komárom összes harangjának zengésével, harangszóval köszöntötte Szent István ereklyéjét a felszabadult Felvidék. Míg élénken él az emlékezetemben az a fogadtatás, amelyben Komárom a múlt júniusban részesítette a Szent Jobbot. Az örömünnepet beárnyékolta akkor a fájdalom, hogy a túlpart nem ünnepelhetett. Ó, hogy szerettünk volna átmenni, milyen vágyakozó szívvel, könnyező szemmel néztünk át a túloldalra, és íme, mintha csoda történt volna. – Szabó Gyula őrmester, Budapest, 1939. május hó 1-jén.
A hívek, mint egy élő királyra, úgy tekintettek a Szent Jobbra, arra a kézre, amely az államalapítás idején a törvényeket hozta, a kardot forgatta, az országot védelmezte. Trianont követően ugyanakkor erőt adott a magyarságnak, amely abban bízott, hogy Szent István ereklyéjének országjárásával csoda történhet, és az ország ismét egyesül. Ez a csoda egy rövid ideig be is következett.
A SZENT JOBB NAGYVÁRADI ÚTJA (részlet a Koronaőrök naplójából) – Amikor a szerelvény a hadapród iskola előtti megállóhelyhez közeledett, a zenekar a Himnuszt játszotta mindaddig, míg a vonat meg nem állt. Az aranyvonat beérkezését ezer postagalamb vitte hírül az ország minden részébe. A hadapród iskolától egészen a Szent László térig a katonaság sorfalat adott. Nagyvárad utcáit, tereit és az épületek ablakait végeláthatatlan tömegek lepték el. Mindenki szemtanúja akart lenni ennek a felejthetetlen körmenetnek. Kérjük a Jóistent, hogy a még idegen uralom alatt álló területek mielőbb visszakerüljenek az anyaországhoz, hogy egy újbóli szentjobb országjárással az ott élő magyar testvéreinknek is elvihessük a szent ereklyét. – Vitéz József koronaőr őrmester
A háború után az országnak szüksége volt működőképes kocsikra: korabeli visszaemlékezések szerint az ereklyeszállító kocsit is befogták, mert olyan nagy méretű volt az oldalajtaja, hogy például esztergapadokat el tudtak benne helyezni. A vagont vélhetően az oroszok elvitték, vagy elpusztították. 1945 után sem az alkalomról, sem az ereklyeszállító kocsiról nem lehetett nyilvánosan beszélni, ugyanakkor a családi emlékezet és a fényképek megőrizték jelentőségét. A rendszerváltás után újraalakuló Koronaőrség már a '90-es évektől szorgalmazta a kocsi újjáépítését, a Koronaőr Egyesület, a Budakeszi Kultúra Alapítvány, civilek és szakemberek összefogásának révén megkezdődhetett a vonat elkészítése a Dunakeszi Járműjavítóban, és 2020. augusztus 20-án adták át. A tervezés azért is tartott ilyen sokáig, mert el kellett dönteni, van-e értelme egy olyan műtárgyat rekonstruálni, amelyet eredeti formájában nagyon nehézkes lett volna közlekedtetni, így lényegében egy szoborjárművet hoztak volna létre. Végül az új kocsi alkalmas lett a közlekedésre.
A SZENT JOBB NEGYEDIK ÚTJA A KÁRPÁT-ALJÁN (részlet a Koronaőrök naplójából) – Az út Rákóczi földjén vezetett és Rákóczi népe mindenütt a hódolat és áhítat számtalan jelével halmozta el a dicsőséges Szentjobbot. Már sötét este volt, amikor az aranyvonat befutott a beregszászi pályaudvarra. Minden kárpátaljai városban a Szent Jobb bevonulása igen szép volt, de a beregszászi bevonulás felejthetetlen élmény. A menet szépségét emelte a felvidéki ruszinok nemzeti viseletbe öltözött festői csoportja. Az áhítatos hívők ezrei álltak az út mindkét oldalán a sisakos honvédek sorfala mögött. Ki hitte volna a múlt évben, mikor még Komáromban az aranyvonatból fájó szívvel és síró lélekkel néztünk át az idegen elnyomás alatt élő testvéreinkre, kiknek még látni sem volt szabad az aranyvonatot. És most meg náluk jártunk. – Budapest, 1939. május 20. Horváth János koronaőr törzsőrmester
Az ereklyeszállító vonat dicsőséges útjainak, kálváriájának, pusztulásának és újjáépülésének történetébe dr. Mészáros Balázs, a Magyar Nemzeti Múzeum projektmenedzsere, Nagy László hagyományőrző koronaőr, Járfás László hagyományőrző koronaőr, "koronaőr-leszármazott" és Schvéd Norbert, a Magyar Vasúttörténeti Park parkvezetője volt a segítségünkre. A videónkon látható korabeli színes felvételeket Bán Márton piarista szerzetes készítette, amelynek VHS-kópiában fennmaradt másolatát jelenleg a váci Tragor Ignác Múzeum őrzi. A videóban elhangzó idézeteket a Koronaőrség személyes hangvételű, kézzel írott emlékkönyvéből emeltük át, amelyet jelenleg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum gondoz. Az archív fotókért köszönettel tartozunk a Magyar Koronaőr Egyesületnek, valamint Fialovits Béla korabeli üvegnegatívjaiért Egly Tibornak.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu; Videó: László Petra/Susánszky Mátyás Pál
