túlárazás
Magyar Péter a Diákhitel Központ élén arcpiritó szerződéseket kötött haldokló cégekkel
Az előre menekülés nagymestere Magyar Péter, aki amikor érezte, hogy szorul a hurok a nyakán a Diákhitel Központ élén történt szerződéskötései miatt, gyorsan elszaladt a Partizánba gyónni és felelősséget hárítani. Elmondása szerint nyomásgyakorlás volt, hogy ellenőrizte őt bejelentés nélkül a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), amit azért tettek, hogy a válásába a politika beleszólhasson és azt is mondta, hogy a szervezet nem állapított meg semmit. Nyomásgyakorlásról azért nem lehet szó, mert korábban is ellenőrizték a központot, tehát ez egy normális folyamat, az pedig, hogy nem állapítottak meg semmit egyszerű hazugság, mert az Átlátszó most megosztotta a nagyérdeművel, hogy mi áll a jelentésben. Előljáróban annyit, hogy érdemes volt akkoriban Magyar Péter körül legyeskedni.Büntető feljelentést tesz a Fidesz egy I. kerületi beszerzés miatt
Büntető feljelentést tesz a Fidesz I. kerületi szervezete, mert szerintük a kerület vezetése jelentősen túlárazott szerződést kötött – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.Milliós túlárazott szerződés – Büntetőfeljelentést tesznek V. Naszályi Márta legújabb botránya miatt
Jelentősen túlárazott szerződést kötött a V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik-Várunk Egyesület) vezette I. kerületi önkormányzat, amelynek nyomán 17 millió forintot fizettek ki a 8 milliós beruházásért - mondta Böröcz László, a Budavári Fidesz elnöke, polgármesterjelölt csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.Vesztegetés, hűtlen kezelés, sikkasztás gyanúja is felmerülhet a Lánchíd felújítása kapcsán
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordult közérdekű bejelentéssel Tényi István, mivel álláspontja szerint a Vig Mór-féle számlagyár ügyében folyamatban levő büntetőeljárás nyilvánosságra került részletei alapján további súlyos bűncselekmények is megvalósulhattak. Többek közt vesztegetés, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet a Lánchíd felújítása kapcsán. „Kérem, szíveskedjenek ellenőrzést lefolytatni a Lánchíd felújítása, illetve a felújítás során történt közpénzfelhasználás vonatkozásában” – fogalmaz a KEHI-nak írt levelében Tényi.Ukrajnában újabb magas rangú tisztségviselőnek kellett távoznia a korrupciós botrány miatt
Az ukrán védelmi minisztérium újabb magas rangú tisztségviselőjének kellett távoznia a katonáknak szánt ellátmány túlárazott vásárlásával kapcsolatban kitört botrány miatt.Több magas rangú ukrán tisztségviselő is bejelentette lemondását
Több magas rangú ukrán tisztségviselő is bejelentette távozását tisztségéből kedden, miután a sajtó nyilvánosságra hozta, hogy túlzó áron vásároltak ellátmányt a hadsereg számára - közölték a hatóságok.A GVH vizsgálja a kiskereskedelmi láncokat az élelmiszerárak drágulása miatt
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort annak ellenőrzésére, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a honlapjára szerdán felkerült sajtóközleményben. A hatóság kiemelte: az eljárásban számos élelmiszeripari termék árazási gyakorlatát tekintik át. Külön figyelmet fordítanak a hatósági ársapkás termékek helyettesítőire, például egyes tejtermékekre.Részben a kereskedők túlárazása miatt szálltak el az árak – Interjú Isépy Tamással
Bár a kutatások azt mutatják, hogy idén karácsonykor a magyar lakosság több mint fele többet költött, mint amennyit előre eltervezett, és a tapasztalatunk is az, hogy a magas árak ellenére is tele vannak az üzletek, most lerántjuk a leplet arról, hogy valóban csak az infláció tehet-e a drágulásról. Spoiler: nem. A Századvég makrogazdasági üzletágvezetője szerint valóban döntően a háború okozta energiakrízis a felelős a magasabb árakért, de a kereskedők keze is benne van, hiszen a megemelkedett költségeiket továbbhárítják, és sokszor túláraznak. Isépy Tamás példaként említette, hogy a lengyel trappista sajt ára 25 százalékkal alacsonyabb, mint a hazaié, ami egészen megdöbbentő. A beszélgetésünk során azonban kitértünk arra is, hogy valóban elérhető-e a miniszterelnök azon célja, hogy jövőre egy számjegyű legyen az infláció, de Matolcsy György nagy port kavaró mondatai és a DK-s Varju László vészmadárkodása is szóba került.Haveri cégektől vásárolták csillagászati áron Karácsonyék a maszkokat
Jóval a piaci ár felett vásárolták Karácsonyék a maszkokat és a teszteket, ráadásul olyan cégektől szerezték be ezeket az eszközöket, amelyeknek profiljuk alapján semmi közük nem volt a gyógyászati segédkereskedelemhez, a koronavírus kínálta üzleti lehetőség hatására azonban bővítették tevékenységi körüket. Eredetileg divattervezéssel és konferencia-szervezéssel foglalkozó vállalkozástól vásároltak például másfélmillió sebészi maszkot több, mint 270 millió forint értékben. Sajtóinformációk szerint a teszteket is csillagászati áron szerezték be, nagyjából 180 millió forinttal költhettek többet a piaci árnál.Ajánljuk még