Pesti Srácok

Haveri cégektől vásárolták csillagászati áron Karácsonyék a maszkokat

Haveri cégektől vásárolták csillagászati áron Karácsonyék a maszkokat

Jóval a piaci ár felett vásárolták Karácsonyék a maszkokat és a teszteket, ráadásul olyan cégektől szerezték be ezeket az eszközöket, amelyeknek profiljuk alapján semmi közük nem volt a gyógyászati segédkereskedelemhez, a koronavírus kínálta üzleti lehetőség hatására azonban bővítették tevékenységi körüket. Eredetileg divattervezéssel és konferencia-szervezéssel foglalkozó vállalkozástól vásároltak például másfélmillió sebészi maszkot több, mint 270 millió forint értékben. Sajtóinformációk szerint a teszteket is csillagászati áron szerezték be, nagyjából 180 millió forinttal költhettek többet a piaci árnál.

A fővárosi önkormányzat honlapján található szerződések számos érdekességet tükröznek – szúrta ki a Mandiner. A portál cikke szerint Karcsácsonyék hatalmas tételben irreálisan magas áron szerezték be a védekezést segítő eszközöket. Egy maszk ára például négyszáz forint volt, miközben a patikákban ugyanazt a terméket az egyszerű fogyasztók is olcsóban érték el, akik csak egy-két darabot vettek szemben Karácsonyékkal, akik nagy tételben vásároltak.

Asztalosoktól is rendeltek

A Mandiner végigböngészte azoknak a cégeknek a listáját, amelyektől a védekezést segítő eszközöket és a teszteket beszerezte a főváros. A kutakodás eredményeként kiderült, hogy a szóban forgó vállalatoknak közük sem volt ehhez a területhez. Az EU Buses.eu Kft. a nyilvános cégadatok szerint az épületasztalos-ipari terméktől kezdve a fonottáru, a parafa gyártásán keresztül egészen a szálláshely-szolgáltatásig és reklámügynöki tevékenységig számos tevékenységgel is foglalkozik, ám egészen ez év március 9-ig semmi köze nem volt gyógyászati célú termékek gyártásához – világít rá a Mandiner. Ezt a tevékenységi kört március 31-én jegyezték be, tehát nyolc nappal azután, hogy megköttetett az adásvételi szerződés. A cégnek egyébként honlapja sincs. Az Origo úgy tudja, a cég ügyvezetője, Illés Gábor Miklós korábban egy biztosítási ügynöki, bróker tevékenységi körű cég vezető tisztségviselője volt.

PestiSracok facebook image

Később bővítették tevékenységi körüket

A Török Zsolt ügyvezető által képviselt Rotatech Holding Kft.-től a 2020. március 30-án kötött adásvételi szerződés szerint 250 ezer darab FFP2 maszkot vásárolt a főváros 211 millió 750 ezer értékben. A cég ekkoriban nem volt bejegyezve gyógyászatitermék-kiskereskedelemre, ez csak közel egy hónappal a szerződéskötést követően, április 22-én történt meg. A cég fő tevékenységi köre egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás. A Business Rally Hungary Kft.-nek sem volt még idén március 30-án – amikor Karácsonyék 1 millió 500 ezer darab sebészi maszkra kötöttek a céggel szerződést – a tevékenységi körei között a gyógyászatitermék-kereskedelem, ezt majdnem három hónappal később, június 15-én jegyezték be. A cég fő tevékenységi köre egyébként konferenciák és kereskedelmi bemutatók szervezése. A társaság a nyilvános cégadatok szerint a ruházati kiskereskedelemtől a divat formatervezésen át a közvélemény-kutatásig igen széles körű és sokrétű tevékenységgel bír.

Gyurcsányék köre is profitált a vírusból

A teszteket magas áron, becslésük szerint a piaci árnál mintegy 180 millió forinttal drágábban szerezte be az önkormányzat, és a beszállítók között több olyan vállalat is volt, amely a 2010 előtti szocialista kormányzás alatt rendszeresen kapott megbízásokat. A Corden International Kft. a személyi állománya egy időben részleges átfedést mutatott a Kern József érdekkörébe tartozó Diagon és Medisyst Kft.-vel is. Kernt Gyurcsány Ferenc körébe tartozó üzletemberként tartják számon – számolt be a Hír TV. Az önkormányzattal 120 milliós keretösszegű szerződést kötő Kelen Kórház nevű magánintézménynek egyik ügyvezetője az a Székely Tamás, aki a második Gyurcsány-kormány és a Bajnai-kabinet egészségügyi minisztere volt. Az eszközöket rendkívül magas áron szerezték be az említett vállalatoktól, hiszen a 6-9 ezer forint közötti árú gyorstesztekért 15 ezer forint feletti összeget fizetett a főváros. A vírus örökítőanyagát kimutató, úgynevezett PCR-teszteket pedig 24 ezer forintért szerezték be Karácsonyék, holott azok 15 ezer forintért is elérhetők.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.