tusványos
Ferencz Orsolya a PS-nek: „Az összes baloldali kormány minden erejével igyekezett, hogy ne fejlődjön a magyar űrkutatás és más tudományos terület” (Videó)
Amikor azt halljuk, hogy kutatók azzal kísérleteznek, hogy ivarsejtek nélkül is sikerüljön létrehozniuk, szaporodni képes sejteket, amelyek akár egyeddé fejlődhetnek, akkor egy nagyon kemény, bioetikailag is megkérdőjelezhető Rubikon-átlépés történik – fogalmazott lapunknak Ferencz Orsolya. Az űrkutatásért felelős kormánybiztos hozzátette, az AI-nek, tehát a mesterséges intelligenciának hat hetente van egy újabb és újabb küszöbátlépése. Tehát a legnagyobb probléma, vagy a legnagyobb feladat, a kutatók, a tudósok és a jövőt vizsgáló szakemberek előtt az az, hogy megtalálják azokat a forró pontokat, ahol várható az, hogy valami nagyon komoly probléma lehet, és készüljünk fel ezekre. Ferencz Orsolya beszélt továbbá a magyar Hunor űrprogramról, illetve arról, hogyan is tették tönkre a baloldali kormányok a magyar tudományos életet. Részletek a videóban. Orbán Viktor Tusnádfürdőn: "Nem hátrálunk, ragaszkodni fogunk a jogainkhoz"
Bár idén a román nacionalisták nagyon eltökéltek voltak, mégsem tudták megakadályozni, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök megtartsa a szokásos programadó beszédét a Tusványosi Szabadegyetem zárónapján. A román külügyminisztérium megpróbálta meghatározni a beszéd kereteit, de ők sem jártak nagyobb sikerrel. Orbán Viktor idei beszédében kifejtette, az emberiség történetének egy különösen veszélyes időszakát éljük, ezek a nagy változás évei, és ez a föld minden országát érinti. De a miniszterelnök megígérte, nem fogunk kompromisszumot kötni, ragaszkodni fogunk a jogainkhoz és nem engedünk sem a jogi sem a pénzügyi zsarolásnak. Orbán Viktor annak a reményének adott hangot, hogy jövőre Tusnádfürdőn már a 2030 és 2040 közötti terveiről beszélhet, miután bejelentette, hogy 2024 közepétől újra robusztus a gazdasági növekedésünk. Kásler Miklós a PS-nek: A történelemmel nem lehet szembemenni senkinek, mert másodpercek alatt megcáfolják a tények (Videó)
A történelem legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy semmi nem állandó és minden folyamatosan változik, fogalmazott stábunknak Kásler Miklós a 32. Tusványoson. A Magyarságkutató Intézet főigazgatója kiemelte, az egyik legfontosabb jelmondat, amit a történelemből megtanulhattunk, hogy imádkozz és tartsd szárazon a puskaport. Kásler Miklós elmondta a véleményét a román szélsőségesek szombatra tervezett provokációjáról is. Ennek kapcsán korábban beszámoltunk róla, hogy román zászlók lengetésével akarják Orbán Viktor miniszterelnöknek megmutatni, hogy "Erdély mindig is román föld volt." A főigazgató elmondta, hogy szabad országban élünk, ami azt jelenti, hogy mindenki azt mond, amit akar. De ami emberi lenne és elvárható, hogy bizonyítsa mindenki az igazát. A történelemmel nem lehet szembemenni, mert másodpercek alatt a tények megcáfolják. Minden populációnak legalább 5 százaléka annyira eltér az átlagos gondolkodástól, hogy már pszichiátriai esetnek számít - fogalmazott. Részletek a videóban. Nagy István a PS-nek: minden harcot megharcoltunk, győztünk, jöhet az unióban egyedülálló mértékű korszerűsítés az agráriumban (VIDEÓ)
"A kanyarban fogunk előzni, és bizton ígérhetem, hogy a magyar mezőgazdaság öt év múlva az európai élvonalba fog tartozni" - jelentette ki a portálunknak adott interjúban Nagy István Tusnádfürdőn azzal az Európában is egyedülálló mértékű, mintegy 5300 milliárd forintos forrással kapcsolatban, amelyet a kormány az agrárium korszerűsítésére szán. Az agrárminiszter kiemelte, "minden harcot megharcoltunk Brüsszellel, a források rendelkezésre állnak, már csak az a feladat, hogy úgy költsük el, hogy minden egyes egy eurócent legalább másfelet hozzon a gazdaság növekedésében". Mint kiemelte, "öt év alatt egészében fog megváltozni a magyar külkereskedelmi mérleg, az élelmiszer vonatkozásában egy egészen más magyar mezőgazdasági és élelmiszeriparra tudunk majd visszatekinteni, mint ahol most tartunk". Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.