új járványügyi törvénycsomag
Íme, azok a parlamenti képviselők, akik nem támogatták a védekezést a járvány második hullámában (sem)
Bár korábban a kormánypártok javaslatainál is lényegesen szigorúbb szabályok bevezetését követelte az ellenzék a koronavírus-járvány második hullámának kezelése érdekében, az Országgyűlésben már mertek kicsit álmodni, és a szokásos tempó mentén nemmel szavaztak, vagy tartózkodtak a voksoláskor. Az előzményekből már sejteni lehetett, hogy ez lesz az eredmény, mivel a múlt héten a Párbeszéd vonta vissza sunyi módon tizenegy pontból álló javaslatát, amellyel például eltiltották volna az időseket a tömegközlekedési eszközök használatától, amit Karácsony Gergely már a tervezéskor is a kormányra fogott volna. Alább közreadjuk azoknak az ellenzéki politikusoknak a neveit, akik a Magyar Országgyűlés szavazásakor ismét nem segítették a védekezést. Ajánljuk még
Keményen beolvasott Magyar Péternek az okoskodó libsik miatt távozó Roma Tagozat
Kiborult a Roma Tagozat Civil Szervezet, hogy a Tisza Pártot leuralták a liberálisok... Kiderült, hogy Baranyi Krisztina hordja Karácsony Gergely tökeit
Karácsony Gergely pedig most úgy érzi, hogy valahogyan győzött, és ettől valamiért még sincs csődben a főváros. A vágyölő szex kapujában áll Magyarország a DK-nak köszönhetően
"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.