Pesti Srácok

Íme, azok a parlamenti képviselők, akik nem támogatták a védekezést a járvány második hullámában (sem)

Íme, azok a parlamenti képviselők, akik nem támogatták a védekezést a járvány második hullámában (sem)

Bár korábban a kormánypártok javaslatainál is lényegesen szigorúbb szabályok bevezetését követelte az ellenzék a koronavírus-járvány második hullámának kezelése érdekében, az Országgyűlésben már mertek kicsit álmodni, és a szokásos tempó mentén nemmel szavaztak, vagy tartózkodtak a voksoláskor. Az előzményekből már sejteni lehetett, hogy ez lesz az eredmény, mivel a múlt héten a Párbeszéd vonta vissza sunyi módon tizenegy pontból álló javaslatát, amellyel például eltiltották volna az időseket a tömegközlekedési eszközök használatától, amit Karácsony Gergely már a tervezéskor is a kormányra fogott volna. Alább közreadjuk azoknak az ellenzéki politikusoknak a neveit, akik a Magyar Országgyűlés szavazásakor ismét nem segítették a védekezést.

Az Országgyűlésben az új járványügyi törvénycsomag szavazásakor nemmel voksoltak:

  • Ander Balázs Jobbik
  • Csányi Tamás Jobbik
  • Dudás Róbert Jobbik
  • Gyüre Csaba Jobbik
  • Jakab Péter Jobbik
  • Kálló Gergely Jobbik
  • Nunkovics Tibor Jobbik
  • Potocskáné Kőrösi Anita Jobbik
  • Stummer János Jobbik
  • Szilágyi György Jobbik
  • Z. Kárpát Dániel Jobbik
  • Arató Gergely DK
  • Bősz Anett DK
  • Hajdu László DK
  • Oláh Lajos DK
  • Sebián-Petrovszki László DK
  • Varga Zoltán DK
  • Varju László DK
  • Demeter Márta LMP
  • Hohn Krisztina LMP
  • Schmuck Erzsébet LMP
  • Ungár Péter LMP
  • Szabó Szabolcs független

Tartózkodtak:

PestiSracok facebook image

  • Steinmetz Ádám Jobbik
  • Bangóné Borbély Ildikó MSZP
  • Gurmai Zita MSZP
  • Harangozó Tamás MSZP
  • Hiller István MSZP
  • Korózs Lajos MSZP
  • Molnár Gyula MSZP
  • Szabó Sándor MSZP
  • Szakács László MSZP
  • Tóth Csaba MSZP
  • Varga László MSZP
  • Burány Sándor Párbeszéd
  • Kocsis-Cake Olivio Párbeszéd
  • Tordai Bence Párbeszéd
  • Apáti István független
  • Bana Tibor független
  • Bencsik János független
  • Dúró Dóra független
  • Farkas Gergely független

A szavazás után Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: újabb törvénycsomagot fogadtak el az Országgyűlésben, amely hatékonyabbá teszi a járvány elleni védekezést. Több ponton szigorítottak, így tehát, aki például megszegi a karanténszabályokat, akár százötvenezer forintos bírságra is számíthat.

– hangsúlyozta. Kitért arra is: a baloldali pártok most sem segítettek, ahogy az első hullámban sem. Akkor nem támogatták a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, nem szavazták meg a koronavírus-törvényt és még külföldön is próbálták lejáratni Magyarországot.

– írta a politikus. Kocsis Máté hozzátette: ezzel szemben a kormány azért dolgozik, hogy minél kevésbé kelljen leállítani az országot, de közben hatékony legyen a védekezés.

A Magyar Országgyűlés száztizenhét igen, huszonhárom nem és tizenkilenc tartózkodás mellett fogadta el az új járványügyi törvénycsomagot.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.