Pesti Srácok

Újbuda

Mi kérdezünk – Csernus László: majdnem kétszeresére nőtt Újbuda költségvetése, a baloldali vezetés mégis siránkozik a "kivéreztetés" miatt

Ps TV 2023 július 5.
Csernus László, a XI. kerület fideszes önkormányzati képviselője volt a Mi kérdezünk vendége, aki a gyurcsányista László Imre polgármester rémuralmáról és az egymással is hadakozó baloldali pártokról is beszélt a műsorban. Furcsa, hogy a baloldal folyamatosan az önkormányzatok kivéreztetéséről papol, miközben kerületről kerületre dől meg a terelő és a munka elől menekülő megélhetési politikusok hazugsága. Nincs ez másképp Újbudán sem, ahol a 2019-es 27 milliárd forintról most már 49 milliárdra nőtt a kerület éves költségvetése. A látszatpolitika, a harsány szavak és a tett nélküli évek jellemzik László Imre kerületi "munkáját", a baloldal ugyanis csak szavakban erős a zöld témakörben; a valóság az, hogy sem a faültetéssel nem törődnek, a zöldterületeket pedig hagyják beépíteni. Csernus László felhívta a figyelmet arra is, hogy a kerület elkótyavetyéli értékeit, nem tud mit kezdeni a lehetőségeivel, az egészségügyről is csak beszélnek, tenni egyikük sem tesz semmit. A kerületi Momentum pedig mindenki számára láthatóan erőtlen a politikai térben: Gyurcsány Ferenc itt is leuralta a baloldalt, akik a konc és a hataloméhség miatt fenntartják kényszerházasságukat. Közel egy év múlva önkormányzati választásokat rendeznek hazánkban: Budapest legnagyobb és legnépesebb kerületében ugyancsak éles lesz a küzdelem, és kulcsfontosságú, hogy a baloldali rémálom megszűnjön.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.