A szurkolótáborok és Lanzafame voltak a Fradi–Újpest rangadó legjobbjaiPPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 szeptember 29. A listavezető Ferencváros jobban és veszélyesebben játszott az Újpestnél a fantasztikus hangulatú rangadón, de csak Lanzafame klasszismegoldása után sikerült a kapuba találnia.
Harmincöt évet vártunk egy ilyen „fordításra” – az Újpest a pályán válaszolt a károgóknak Sport expressz 2018 július 20. Utoljára harmincöt éve fordult elő, hogy egy magyar futballcsapat a kétgólos odavágó után továbbjusson az európai kupákban, illetve a selejtezőkben. Akkor és most is az Újpestnek sikerült ez, külön dicséretet érdemel a csapatkapitány Litauszki Róbert, aki az első meccs után előadott jogos panaszáradat után a pályán bizonyított: befejelte az első gólt, és szép győzelemre vezette az övéit. Összességében nem lehet panaszunk: négyből három magyar csapat továbbjutott, egyedül a Fradi bukott el (ismét), bár kétségtelenül szoros párharcot vívott papíron is erősebb riválisával.
Ez férfimunka volt: négy gólt vágott az Újpest, így a Sevillával találkozik az Európa LigábanPPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 július 19. Bravúros, szép győzelmet aratott az Újpest az Európa Liga selejtezőjében. Azok után, hogy az első meccsen 3–1-re kikapott Azerbajdzsánban, a visszavágón simán, 4–0-ra nyert. A következő fordulóban a sorozatot többször megnyerő Sevillával csap össze.
Széttört felcsúti álmok: tizenegyesekkel az Újpest nyerte a kupadöntőt!PPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 május 24. Története tizedik kupagyőzelmét aratta az Újpest FC labdarúgócsapata, amely a sorozat 78. fináléjában szerda este a 2–2-es döntetlent követően tizenegyesekkel legyőzte a felcsúti Puskás Akadémia együttesét. Pintér Attila, a Felcsút edzője szerint győzelmet érdemeltek volna. Lehet, a pályán viszont a gyengébb játékoskeretű, a három egymás elleni bajnokit elveszítő Újpest nyert. Megérdemelten.
Az Újpest lesz a Felcsút ellenfele a Magyar Kupa döntőjébenPPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 május 9. Az Újpest lesz a felcsúti Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Magyar Kupa fináléjában. A lila-fehérek a Balmazújváros elleni párharc szerdai visszavágóján – a hazai 2–1-es győzelmüket követően – gól nélküli döntetlennel harcolták ki a továbbjutást.
Küzdeni az utolsó pillanatig: a 95. percben mentett pontot a Fradi (videókkal)PPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 április 21. Pontokat veszített, de mégis pontot nyert a Ferencváros a Paks ellen. A Fradi az utolsó pillanatban, a 95. percben egyenlített a magyar bajnokság 27. fordulójában. A többi meccs nem kápráztatta el a szurkolókat, három mérkőzésen is gólnélküli döntetlen született.
Dupla nullák az esőben – egy fia gólt sem hozott az Újpest–Fradi rangadó és a Felcsút–VideotonPPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 március 31. Ma, szombaton sem lett több rajongója a magyar futballnak. Az Újpest és a Ferencváros, valamint a Felcsút és a Videoton is gólnélküli döntetlent játszott. A Vasas sem bírt a Balmazújvárossal, viszont Vida legalább belőtte a forduló gólját.
Gyász: Elhunyt az Újpest korábbi labdarúgója, Lázár BencePPestiSrácok.hu Sport expressz 2018 február 22. Tragikusan fiatalon, huszonhat évesen elhunyt Lázár Bence, az Újpest korábbi futballistája. A szimpatikus sportember leukémiával küzdött, s bár abban reménykedtünk, hogy megnyerte a küzdelmet, sajnos hiába.
Az újpesti hídról a Dunába esett, a vízirendőrök mentették kiPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 14. A Dunából mentettek ki egy férfit Újpestnél a rendőrök – írja a police.hu közleményében. A rendőrökhöz vasárnap, 6 óra körül érkezett a bejelentés, hogy egy férfi eddig ismeretlen okból az Újpesti vasúti hídról a folyóba esett.
Visszakapják a régi címert? Másodfokon az UTE-nak adott igazat a bíróságPPestiSrácok.hu Sport expressz 2017 december 8. Lehetséges, hogy visszakapja az Újpest labdarúgócsapata a régi címerét. Másodfokon az UTE-nak adott igazat a bíróság, amely megtámadta a belga tulajdonos által vezetett futballklub döntését.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.