ukrajna támogatása
A NATO-főtitkár szerint sem fog az menni, hogy Amerika szép lassan kihátrál Ukrajna támogatásából
Az észak-atlanti katonai szövetség "létfontosságúnak" tartja, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa továbbra is támogassa Ukrajnát – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben, szerdán, a szövetség politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács ülését követően. Jens Stoltenberg az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával, Jake Sullivannal közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Ukrajna támogatása "nem jótékonykodás, hanem a saját biztonságunkról szól".Már most elégedetlenek az ukránok az EU-tól kapott 50 milliárddal?
Vagy azok, akik kitalálták, hogy a háborúért Európának kell állnia a cechet. A Politico terjedelmes cikkben kesereg azon, hogy Európának egyre nagyobb terhet jelent Ukrajna finanszírozása, főleg, miután az amerikai alsóház republikánus többsége feltartóztatta az USA 60 milliárdos támogatási csomagját. A helyzet tehát úgy néz ki, hogy Amerika már nem kívánja finanszírozni a háborút (legfeljebb annak hasznát szedi), Európa pedig vagy bukja az eddig Ukrajnába tolt milliárdokat, vagy az eddigi hitelek után továbbiakat vesz fel Zelenszkij finanszírozására. Mindeközben Oroszország köszöni szépen, kiválóan elvan „a szankcióktól térdre kényszeredett” állapotában, miközben egyedül képes finanszírozni az ukrajnai inváziót. Újabb brüsszeli sikersztori in the making.Az alternatív valóság rabságában: Von der Leyen szerint Ukrajna győzni fog és Európa minden lépésnél mellette fog állni (Videó)
"Ma is ugyanaz a meggyőződésem, mint két évvel ezelőtt: Ukrajna győzni fog, és Európa minden lépésnél mellette fog állni" – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden, Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.Josep Borrell: Ukrajnába kell átirányítani a harmadik országokba történő lőszerszállítást
Fel kell függeszteni az Európai Unióból (EU) a harmadik országokba történő lőszerszállítást, és Ukrajnába átirányítani azt – jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Varsóban.Az amerikai szenátus megállapodásra jutott a bevándorlásról és Ukrajnáról, amit a képviselőházi republikánusok elleneznek
Az amerikai szenátorok hónapokig tartó viták után vasárnap megállapodásra jutottak a bevándorlásról és az Ukrajnának nyújtott segélyekről, de a képviselőház republikánus elnöke azonnal megígérte, hogy elveti azt, annak ellenére, hogy Joe Biden amerikai elnök az indítvány "gyors elfogadására" szólított fel.Szijjártó: a kudarcos szankciós politikát még komolytalanná is tenné a korlátozások újabb javasolt köre (Videó)
Felerősödtek a törekvések az Európai Unióban az újabb, Oroszország elleni szankciók elfogadására irányulóan, azonban "kirakatcsomagról" lenne szó, amely a már eddig is kudarcos szankciós politikát komolytalanná is tenné – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, Brüsszelben.Sajnáljuk, nem adjuk – Így irigykednek a magyar kormányfőre a nyugati lapok
Sajnáljuk, de saját vezetőt kellett volna választani zöld aktivisták helyett, a miénket nem adjuk. A nyugati sajtó újabban ismét felfedezte, hogy Európa utolsó igazi politikusa Magyarország élén áll, és nagyon irígykednek.Andrej Babiš tudni szeretné, hová kerülnek az Ukrajnának adott pénzek
Andrej Babiš volt cseh kormányfő, a jelenleg legnépszerűbb csehországi politikai tömörülés, az ANO – Elégedetlen Polgárok Akciója nevű ellenzéki mozgalom elnöke egyetért azzal, hogy az Európai Unió támogatja Ukrajnát, de tudni szeretné, hová kerülnek az Ukrajnának küldött pénzek.Ajánljuk még

















