ukrajna támogatása
Pártjából kezdeményezik az amerikai képviselőház republikánus elnökének eltávolítását
Az amerikai képviselőház elnökének elmozdítására irányuló indítványt tett egy republikánus képviselő, miután a kongresszus alsóháza pénteken megszavazott egy 1200 milliárd dollárról szóló költségvetési indítványt.F-16-osokhoz szükséges lőszerekkel és drónokkal is ellátják Ukrajnát
Hollandia 350 millió euró (140 milliárd forint) értékű, F-16-os harci repülőgépekhez szükséges lőszerekkel és korszerű felderítő drónokkal is ellátja Ukrajnát – jelentette be szerdán Kijevben Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter.Mi lesz veled, Európa? – Egy olyan háborúba küldene katonákat Macron, amit nincs miből finanszírozni
Mint ismert, Emmanuel Macron francia elnök egy interjúban megerősítette, hogy talán „valamikor” szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában. Ezek után a litván miniszterelnök is kijelentette, hogy nem zárja ki teljesen a nyugati csapatok bevetését Ukrajna támogatására. Az El País spanyol lap szerint amíg Macron nem javasolta, senki sem merte fontolóra venni az atlanti szövetség aktív katonai részvételét az ukrán területeken. Ismert, hogy az USA-nak egyre nagyobb problémát jelent Ukrajna pénzügyi támogatása, ahogy az EU-nak is. Ha Brüsszel nyakába szakadna Ukrajna támogatása, ami évente mintegy 100 milliárd eurót tesz ki, az idei EU-költségvetés csaknem egyharmadát jelentené. A hab a tortán, hogy nemsokára az Európai Unió vámokat fog kivetni az Oroszországból és Fehéroroszországból származó gabonaimportra. Így akarnak kedvezni az uniós vezetők az európai gazdáknak, akik a bürokratikus akadályok, az éghajlattal kapcsolatos szabályozások és az ukrajnai importnak a gabonaárakra gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmaik miatt mentek ki az utcára.Varsó és Berlin nemzetközi koalíciót kezdeményez harckocsik szállítására
Lengyelország és Németország a jövő héten egy harckocsik ukrajnai szállítását biztosító nemzetközi koalíció létrehozását kezdeményezi – jelentette be Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter, kormányfőhelyettes hétfőn, a Varsó melletti Helenówban. Kosiniak-Kamysz a német hivatali kollégájával, Boris Pistoriusszal folytatott megbeszélést követő közös sajtóértekezleten tette a bejelentést.Az Európai Unió 5 milliárd eurót különített el Ukrajna katonai támogatására
Az Európai Unió Külügyek Tanácsa 5 milliárd eurót (mintegy 1900 milliárd forint) különített el az Európai Békekeret keretében Ukrajna katonai támogatására – közölte az uniós tanács hétfőn.Valójában nem is annyi pénzzel segít az EU Ukrajnának, mint amennyit kommunikálnak a Politico szerint
Eddig arról szóltak a hírek, hogy 5 milliárd eurós segélyt küld az unió Ukrajnának, de a Politico szerint valójában „kettős könyveléssel” akár nulla cent is lehet a katonai segély.Az ukrán miniszterelnök bejelentette: idén legalább 37 milliárd dollár pénzügyi segítség kell Ukrajnának
Ukrajnának legalább 37 milliárd dollárnyi külső pénzügyi segítségre van szüksége 2024-ben – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök hétfői, kijevi sajtótájékoztatóján.Már az amerikai külügy szerint is kritikus Ukrajna helyzete
Bár tudjuk jól, hogy a fősodratú média, és az ő elemzőik szerint Oroszország most már tényleg bármikor összeomolhat, és Ukrajna hamarosan Vlagyivosztokot kezdi ostromolni, egyre több hang jelenik meg, akik a valós szituációra hívják fel a figyelmet. Igen, tudjuk, az ilyenek mind orosz ügynökök, azonban az amerikai külügyminisztérium szóvivője talán mégsem Putyin zsebéből beszél.Ajánljuk még

















