ukrajna
Fegyverszünet vagy fegyverkezés?
Franciaország elnöke, Emmanuel Macron vészjósló hangot ütött meg, amikor arról beszélt, hogy 2030-ig Oroszország hadserege további háromszázezer katonával, háromezer harckocsival és háromszáz vadászgéppel bővülhet, ami véleménye szerint annak az egyértelmű jele, hogy Oroszország tovább terjeszkedne. Ebből pedig Macron véleménye szerint egyenesen az következik, hogy Putyin nem állna meg Ukrajnánál, ezért szó sem lehet arról, hogy az ország megadja magát, mert "Ukrajna kapitulációjából nem lehet béke." Trump elzavarná Amerikából azokat az ukrán menekülteket, akik a háború miatt mentek az USA-ba
Trumpnak más módszerei is vannak, hogy azt éreztesse Zelenszkij elnökkel és az ukrán néppel, hogy eljött a béke ideje. Az amerikai kormányzat következő lépésként visszavonja a körülbelül 240 000 ukrán menekült ideiglenes jogi státuszát, akik az orosz-ukrán háború elől menekültek az Egyesült Államokba. A lépés kegyetlennek tűnhet, de logikus, hiszen ha béke lesz úgyis mindjárt, akkor miért kellene már menekültstátusz bárkinek is? Meg persze nyilvánvaló, hogy az ukrán népen és a menekülteken keresztül is nyomást akar gyakorolni Zelenszkijre, hogy az ukrán elnök igyekezzen még jobban a béke irányába terelni a dolgokat. Ha megtörténik a jogi státusz visszavonása, akkor ez azt jelenti, hogy gyorsított kitoloncolási eljárás várhat az Amerikában ideiglenesen tartózkodó ukránokra. (Róluk, nagyon más szempontból, ma már írtunk.) Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.