ukrajna
Zelenszkij kilencéves fia is háborúzni akar
Olena Zelenszka, az ukrán elnök felesége arról beszélt, hogy az ukrajnai háború miatt a kilencéves fia katona akar lenni. – írja a Washington Post. Egy interjúban Zelenszka elmondta, hogy fia, Kijlo most már csak arra vágyik, hogy fegyvert használhasson.Nagy-Britannia újabb fegyvereket küld Ukrajnának
Nagy-Britannia kormánya több száz pilóta nélküli robotrepülőgépet (drónt), tankelhárító rakétákat és tüzérségi fegyvereket küld Ukrajnának a következő hetekben az orosz támadások elhárítása érdekében – jelentette be a brit védelmi miniszter csütörtökön.Lavrov: a "különleges hadművelet" földrajzi koordinátái megváltoztak
Az Ukrajna elleni "különleges hadművelet" földrajzi koordinátái megváltoztak, Oroszország a nagy hatótávolságú nyugati fegyverek érkezése miatt távolabbra fogja tolni magától a jelenlegi harcvonalat - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz állami RT tévécsatornának és RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva.Magyar Levente: Magyarország folytatja Ukrajna támogatását
Magyarország folytatja Ukrajna és azon belül Kárpátalja humanitárius, szociális és gazdasági támogatását – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, Ungváron, Kárpátalja kormányzójával folytatott megbeszélésén.Medvegyev: egy Krím elleni ukrán támadás a végítélet napja lenne
Ukrajna vezetése azonnal szembe fog nézni a végzettel, ha megkockáztatja a Krím megtámadását – jelentette ki vasárnap Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese.Az USA eddig többet költött Ukrajnára, mint Afganisztánra a megszállás első öt évében összesen
Az Egyesült Államok már 8 milliárd dollárnyi biztonsági támogatást nyújtott Ukrajnának az invázió kitörése óta – írja a mandiner.hu.Az ukránok csak pár hete uniós tagjelöltek, de már vétóznák is a szerbeket
Az alig pár hete uniós tagjelölt ukránok megvétóznák Szerbia EU-s csatlakozását – írja a V4NA hírügynökség, amely arról számol be a szerb sajtó nyomán, hogy megdöbbentő fenyegetés érkezett Ukrajnából Aleksandar Vučić szerb elnöknek és a szerb népnek címezve.A fagyi visszanyalt: Zelenszkij már meg is szegte a saját nyelvtörvényét
Alig lépett hatályba az új ukrán nyelvtörvény, máris kirótták az első bírságot a megszegéséért, méghozzá nem is akárkire. Tarasz Kremin, a nyelvvédelemért felelős állami biztos ugyanis bejelentette: Volodimir Zelenszkij komoly bírságra számíthat, ugyanis az ukrán elnök elkövette azt a rettenetes bűnt, hogy angolul és oroszul beszélt nyilvánosan. Ezt hívják úgy, hogy a fagyi visszanyalt!Ennyit a jogállamról – Életbe lépett az ukrán nyelvtörvény – Kuss a magyaroknak (is)
Ukrajnában július 16-án életbe lépett a nyelvtörvény, ezzel a nemzeti kisebbségeket megfosztották az anyanyelvhez való joguktól: ezentúl csak a templomokban és magánbeszélgetések során beszélhetnek magyarul, lengyelül, románul, oroszul az ország immáron törvényesen másodrendűnek tartott állampolgárai. Gratulálunk, ez aztán jogállami, ez aztán európai, ez aztán demokratikus döntés.Ajánljuk még

















