ukrajna
Németh Zsolt Washingtonban: Magyarország elégedetlen Ukrajna kisebbségpolitikájával
Biztonságpolitikáról, gazdasági együttműködésről és politikai kapcsolatokról tárgyalt Németh Zsolt (Fidesz) az Egyesült Államokban, Washingtonban. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a külügyminisztériumban, a szenátusban az európai albizottság elnökével és a kongresszusban a magyar baráti tagozat elnökével folytatott egyeztetést.Az amerikai hírszerzés szerint az oroszok meg akarják támadni Ukrajnát
Az amerikai hírszerzés ismeri az Ukrajna elleni lehetséges orosz katonai offenzíva tervét; eszerint azt már a jövő év elején elindíthatják százhetvenötezer fővel – írta egy meg nem nevezett amerikai kormánytisztviselőre hivatkozva a The Washington Post pénteken. A cikket az AP szemlézte.Ukrajna kettős állampolgárai csak egy országban szavazhatnak
Csak egy országban szavazhatnak a választásokon azok, akiknek az ukrán mellett más állampolgárságuk is van – jelentette ki David Arahamija, az ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája kormánypárt frakcióvezetője, miután törvénymódosítást nyújtott be a parlamentnek. Ezen felül csak azok tölthetnek majd be közhivatali posztot, akik csak ukrán állampolgárok.Szijjártó: Magyarország az utóbbi években is nagylelkűen támogatta Ukrajnát, ezért mi is elvárunk valamit (videó!)
Magyarország az utóbbi években is rendkívül nagylelkűen támogatta Ukrajnát, ugyanakkor továbbra is határozottan elvárja a kárpátaljai magyar közösség jogainak tiszteletben tartását – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Rigában.Lukasenka a Krímbe készül, elismerve a félsziget orosz elcsatolását
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin meghívására a Krímbe készül hivatalos látogatásra.Ukrán elnök: államcsínyre készülnek Ukrajnában
Volodimir Zelenszij ukrán elnök pénteki kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy tájékoztatást kapott egy lehetséges államcsíny előkészítéséről Oroszország képviselői és Rinat Ahmetov dúsgazdag ukrán oligarcha részvételével.Lövöldözésbe torkollott egy maszkviselés miatti vita Ukrajnában
Keleti szomszédaink kevésbé viselik nyugodtan a járványügyi intézkedéseket, mint ahogyan az egy európai integrációra váró országtól elvárható volna. Erre kiváló példa, hogy a napokban lövöldözésbe torkollott egy vita a kelet-ukrajnai Harkiv metrójában a helytelen maszkviselés miatt.Lelőhetik a migránsokat az ukrán határőrök, ha Fehéroroszország felől áttörik a határt
Az ukrán katonák tüzet nyitnak az Ukrajna-Belarusz határszakaszon, ha a bevándorlók megpróbálnának áttörni – írják a határ közelében szolgálatot teljesítő 61. különálló rendeltetésű gyalogos vadászdandár katonái a közösségi oldalukon, értesült a kiszo.net.Akár 800 ezer hamis Covid-igazolás is lehet Ukrajnában
Egy felmérés szerint Ukrajnában akár 800 ezer hamis Covid-igazolás is lehet, és a számuk néhány hónap alatt meghaladhatja az egymilliót – jelentette ki Vadim Deniszenko, az Ukrán Jövő Intézet (UIF) igazgatója. Az intézménye által megrendelt felmérésből – amelyet október 23. és november 2. között készítettek – az derült ki ugyanis, hogy az állítólagos oltottak csaknem tíz százaléka megvásárolta az erről szóló igazolást. A Covid-igazolások megvásárlóinak 46 százaléka válaszolta azt, hogy azért tett így, mert nem bízik a koronavírus elleni oltóanyagokban.Ajánljuk még

















