ukrajna
Lelőttek egy orosz újságírót Kijevben - Moszkva és Kijev megint egymásra mutogat
Lelőttek egy ismert orosz újságírót kijevi otthonában, a férfi a mentőautóban halt bele sebesülésébe - közölte a kijevi rendőrség kedden. Az orosz kormány és az EBESZ azt követeli, hogy haladéktalanul derítsék fel az ügyet, az ukrán vezetők viszont az gyanítják, hogy Oroszország áll a gyilkosság mögött.Marek Kuchcinski: Szükség van a NATO állandó jelenlétére a szövetség keleti szárnyán
A plenáris ülést megnyitó beszédében Kuchcinski kijelentette, hogy a NATO keleti szárnyát új fenyegetések érik keleti irányból, Oroszország részéről, ezért szükség van itt a szövetséges erők állandó jelenlétére. Ezzel arra utalt, hogy a három balti államban és Lengyelországban 2016 első felétől négy NATO-zászlóalj és egy amerikai páncélos dandár úgynevezett állandó rotációs jelleggel állomásozik, a legénység a felszereléssel együtt félévente váltja egymást.Oroszország kibertámadásra készülhet Ukrajna ellen
Nagyszabású kibertámadást készíthetett elő Oroszország Ukrajna ellen – közölte szerdán a Cisco Systems Inc. amerikai kommunikációs nagyvállalat. A Kreml egyelőre nem reagált a Reuters brit hírügynökségnek az üggyel kapcsolatos megkeresésére.A NATO tagállamoknak megcímezve, memorandumot adott ki a kormány a kárpátaljai magyarok védelmében
A magyar kormány javasolja: a kijevi kormány biztosítsa, hogy a NATO tagországaihoz tartozó kisebbségi csoportok - így a magyar is - mentesüljön a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozására vonatkozó törvények végrehajtása alól Ukrajnában. A kárpátaljai magyar kisebbség megvédése érdekében a magyar kormány memorandumban kezdeményezte egy új NATO-politika elindítását Ukrajna esetében.Ismeretlen gáztól lett rosszul több gyerek egy ukrajnai iskolában
Több tucat gyermek lett rosszul a dél-ukrajnai megyeszékhely, Mikolajiv egyik iskolájában hétfőn azután, hogy ismeretlen, szúrós szagú aeroszolos gázpermet került a levegőbe. Szem- és légúti irritáció miatt eddig 36 gyermek került kórházba, az iskola négyszáz tanulóját evakuálták - közölte az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat.Diplomáciai áttörés? – Porosenko visszavonta az állampolgársági törvény bírált módosítási javaslatát
Petro Porosenko ukrán elnök visszavonta azt a törvénymódosítási javaslatát, amelynek értelmében egyebek mellett megfosztanák ukrán állampolgárságuktól azokat a kettős állampolgárokat, akik részt vesznek más országok választásain, illetve külföldi útlevelet használnak ki-, illetve beutazáskor az országhatáron - jelentette szerdán az UNIAN ukrán hírügynökség."Történelmi hatású folyamatok mennek végbe a világban" – A Külügyminisztérium nemzetközi szinten mindvégig a magyar nemzeti érdeket fogja képviselni
Öt feladattal egészül ki a tárca portfóliója, az Információs Hivatal, a nemzetközi energiatárgyalások és az űrkutatás, a határon átnyúló gazadási kérések, valamint a nemzetközi szerződések ratifikálásais a külügyhöz került – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelölt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bzottsága előtti meghallgatásán. A tárca legfőbb feladatait hét pontban összegezte a jelölt, ezek között a migrációs hullám újraindulásával erősödő terrorveszélyt hangsúlyozta.Rétvári: Ukrajna másodrendűnek tekinti egyes állampolgárait
Ukrajna egyes állampolgárait másodrendűnek tekinti, amikor korlátozza a nyelvhasználathoz fűződő jogaikat - mondta Rétvári, Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Vácott, az I. világháborús emlékműnél tartott megemlékezésen.Ajánljuk még

















