ukrán gabona
Létrejött a megállapodás az ukrán gabona behozatalával kapcsolatban
Az Európai Bizottság rendkívüli és ideiglenes megelőző intézkedéseket fogadott el az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek uniós behozatalára vonatkozóan azzal a céllal, hogy enyhítsék az ukrajnai gabonát érintő uniós importkorlátozás ideiglenes feloldása okozta nehézségeket – közölte a brüsszeli testület kedden.Egy újabb teszt is megerősítette a Szlovákiában vizsgált ukrán gabona egészségre káros növényvédőszer-tartalmát
A harmadik – ezúttal Dániában elvégzett – teszt is megerősítette, hogy a Szlovákiában két héttel ezelőtt vizsgált ukrán gabona az Európai Unióban betiltott, az egészségre káros növényvédőszert tartalmaz – jelentette be Samuel Vlčan szlovák ügyvezető mezőgazdasági miniszter kedden.Virághalmy Sarolta a PS-nek: A pénzügyi erőknek csak egy könnyed csuklógyakorlatot jelent megborítani a kelet-európai mezőgazdaságot (Videó)
Az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottsága (CONT) nemrég tartott meghallgatást azon német cégek és vállalatok ügyében, amelyeket állítólag szisztematikusan diszkriminálnak a magyarországi pályázati kiírásokban. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a hasonló meghallgatások azt mutatják, hogy politikai motivációjú zsarolásnak vannak kitéve a hazánkban beruházó német vállalatok. Korábban Olaf Scholz kormánya bejelentette, hogy kötelező lesz majd a hőszivattyús fűtés a gáz és olaj helyett. Kiderült, hogy a legnagyobb német hőszivattyúgyártóra sikeres ajánlatot tett egy amerikai cég. A vételár 12 milliárd euró. Az érdekesség az, hogy a Viessmann Németország piacvezető cége a hőszivattyúk területén, és a legutóbbi időkig nyereséges volt. Most már egy amerikai cég fogja diktálni a német embereknek, milyen feltételek mellett és mennyiért vehetnek hőszivattyút. Ahogyan korábban rátették a kezüket az ukrán termőföldekre is, amelyeket szintén potom áron szerzett meg három nagyvállalat az Egyesült Államokból. Ezeket a témákat elemezte lapunknak Virághalmy Sarolta, a Hír TV vezető-szerkesztője. Részletek a videóban!Megállapodás jött létre az ukrán gabona behozatali tilalmával kapcsolatban
Elvi megállapodás született az Európai Bizottság, valamint Magyarország, Lengyelország, Románia, Bulgária és Szlovákia között az Ukrajna felől érkező agrár-élelmiszeripari termékek behozatali tilalmával összefüggésben – közölte Valdis Dombrovskis kereskedelempolitikáért felelős biztos Twitter-üzentében pénteken.Lengyelország a gabonaféléken kívül további ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának felülvizsgálatát kéri az Európai Bizottságtól
Varsó azt fogja javasolni az Európai Bizottságnak, hogy a gabonafélék behozatali tilalmán kívül vizsgálja meg azt is, hogy milyen kockázatai vannak további ukrán mezőgazdasági termékek importjának – közölte pénteki varsói sajtóértekezletén a lengyel miniszterelnök.Kormányszóvivő: aggasztó, hogy atomhatalmak fenyegetik egymást a fejünk felett
A kormányszóvivő a Kormányinfó Pluszban beszélt arról, hogy aggasztó az a tény, hogy "atomhatalmak fenyegetik egymást a fejünk felett", de Magyarország továbbra is a béke oldalán áll, ezért sem szállít fegyvereket. Szentkirályi Alexandra videójában szó volt továbbá a státusztörvényről, az ukrán gabonáról, az akciós termékekről, a vár- és országbérletekről és a főváros kiköltekezéséről is.Nagy István: Magyarország továbbra is fenn fogja tudni tartani az Ukrajna felől érkező gabona behozatali tilalmát
Noha az uniós agrártanács ülésén nem született döntés az ukrán gabona okozta, az Európai Unióban kialakult belső piaci válság elhárításáról, a közelgő megállapodás eredménye az lesz, hogy Magyarország továbbra is fenn fogja tudni tartani az Ukrajna felől érkező gabona behozatali tilalmát - jelentette ki Nagy István agrárminiszter Luxembourgban magyar újságíróknak nyilatkozva kedden.Ajánljuk még