ukrán gabona
Együnk szart, emberek, Davos milliárdosai nem tévednek!
A globalista eliteket az európai agráripar is rendkívüli módon zavarja. Nem véletlenül vásároltak meg mindenféle NGO-kat meg környezetvédelmi aktivistákat, és fizettek le egyetemi tudományos munkatársakat; a gép- és vegyipar után ezt is le akarják építeni, illetve fillérekért elbitorolni. Európa meg eheti a mérgező ukrán szart, a gazdagabbjának jut amerikai génmódosított.Több ezer traktorral zárják le Varsót a lengyel gazdák
Két héttel a PiS varsói nagygyűlését követően utcára vonulnak a lengyel gazdák is, hogy a Tusk-kormány Ukrajnát és az Egyesült Államokat kiszolgáló politikája ellen tüntessenek. A lengyel gazdák attól tartanak, hogy az ukrán agrárium importja tönkreteszi a hazai mezőgazdaságot, amelyet már így is nagyon súlyosan érintett a háború nyomában fellépő energiaválság. A demonstrálók egyúttal a Tusk-kormány politikai ámokfutása ellen és a politikai foglyok szabadon engedése mellett tüntetnek.Román gazdák "túlélésük feltételeinek" megteremtését sürgetik az ukrán termékek vámmentességének meghosszabbítása előtt
Nyílt levélben sürgeti a Szövetség a Mezőgazdaságért és Együttműködésért (AAC) nevű romániai gazdaszövetség az európai uniós gazdálkodók "túlélési feltételeinek" megteremtését az ukrán termékek vámmentességének meghosszabbítása előtt – közölte a mezőgazdasági hírekre és elemzésekre szakosodott agrointel.ro portál vasárnap.A NAV idén sem engedi az ukrán gabona magyarországi terítését
Idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül; közúton, vízen és a vasúti forgalomban is fokozottan figyelik a gabonát szállító járműveket – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton.Nagy István: Brüsszelnek haladéktalanul cselekednie kell az európai gazdák védelmében
Közös levélben szólítják fel ismét cselekvésre az Európai Bizottságot a határmenti tagállamok agrárminiszterei, hogy Brüsszel találjon megoldást és segítsen a gazdáknak az ukrán mezőgazdasági termékek okozta piaci zavarok kezelésében – közölte Nagy István agrárminiszter.Gazdaforradalom Németországban – Egész városrészeket zártak le a tüntetők, akikhez a tűzoltóság is csatlakozott (Videó)
Egész Németországot megbénította a gazdák országos blokádja. A tüntetők traktorokkal, mezőgazdasági gépekkel zárták le az ország útjait és több nagyváros csomópontjait, hogy így tiltakozzanak az ukrán gabona dömpingje ellen, ami elárasztotta a német piacot. Mindeközben Olaf Scholz és kormánya továbbra sem hajlandó tenni semmit, hogy enyhítse a gazdák helyzetét, sőt, rájuk vetnek ki további megszorításokat, hogy Ukrajnát támogathassák.Zsigó Róbert: Brüsszel válságba sodorta az európai gazdákat (Videó)
Azzal, hogy ráengedték az ukrán gabonát Európára, Brüsszel válságba sodorta a gazdákat és veszélybe sodorta az embereket is - jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese szombaton az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában, amelyben egyúttal azt kérte, hogy minél többen töltsék ki a nemzeti konzultációt.Brüsszel kötelezettségszegési eljárással fenyegeti Magyarországot az ukrán gabona miatt
Mint lapunk is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök korábban Párizsba utazott, hogy tárgyaljon Emmanuel Macronnal, aki megpróbálta arról meggyőzni, hogy támogassa Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásának megkezdését. Igaz, egyes elemzők szerint még a francia elnök sem hisz benne, hogy ez sikerülhet. Nagy István kedden, az agrárminiszterek tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatót Brüsszelben. Az újságírókat arról tájékoztatta, hogy a megnövekedett ukrán import okozta piaci zavarok kezelésében a határ menti tagállamok nem számíthattak az Európai Bizottságra, sőt, Brüsszel teljes hozzá nem értésére vall, hogy az uniós importtilalmat a betakarítás idején szüntették meg.Ukrajna uniós csatlakozásának beláthatatlan következményei lennének az európai mezőgazdaságra
Alapvetően és drasztikusan változtatná meg az európai mezőgazdaságot és az agrártámogatási rendszert Ukrajna EU-csatlakozása. Az európai gazdák nem tudnak versenyezni a nyugati nagytőke tulajdonában álló, több százezer hektáros ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb szabályok betartásával termelnek – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben.Ajánljuk még