A második félidőben kiütötte ellenfélét a Liverpool, így bejutottak a Bajnokok Ligája fináléba! – Villarreal–Liverpool 2–3 (összesítésben 2–5)Perutek János Sport 2022 május 3. Hatalmas elánnal és szép gólokkal kezdte a Villarreal csapata a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóját, azonban hiába remekeltek az első félidőben és vezettek két góllal, Jürgen Klopp elképesztően összepakolta csapatát a szünetben. A második játékrészben a Liverpool három gólt szerzett, így ezt a találkozót kiütéssel nyerte meg az angol csapat. Ezzel eldőlt, hogy a BL-finálénak egy angol résztvevője már biztosan lesz. Szerdán pedig az is kiderül, ki lesz az ellenfél – a Manchester City, vagy a Real Madrid.
Tizenegyespárbajban, a kapusok döntötték el az Európa Liga sorsát – A Villarreal története első nemzetközi kupáját nyertePerutek János Sport 2021 május 27. Nehezen akart eldőlni a mai Európa Liga-döntőben a kupa sorsa, hiszen az 1–1-es döntetlent követően sem a hosszabbítás, sem pedig a tizenegyespárbaj mezőnyjátékos szakasza nem hozott előnyt egyik csapatnak sem, így a kapusokon volt a sor, hogy büntetőt rúgjanak egymásnak. A Villarreal hálóőre magabiztos volt, míg De Gea nem, így a Villarreal nyerte a találkozót, amin egyébként a Manchester United támadott többet.