unhack democracy europe
Felmelegítette a tömeges választási csalások legendakáposztáját Gyurcsányné, hogy érveket adjon Magyarország ellen
A logika nyilván reakciós, ellenforradalmi tudomány, ezért tartja a biztonságos távolságot tőle Dobrev Klára (született: Apró Gyurcsányné), a liberális demokrácia rettenthetetlen európai bajnoka. A Demokratikus Koalíció szektavezérének neje most azzal a 2018-as rendszerszintű és tömeges választási csalásokról szóló meséjével haknizza végig az Európai Parlamentet és a tényektől hozzá hasonlóan idegenkedő haladó médiát, amit egyszer már előadtak az európai választások előtt. Csak most már nem legendagyűjteménynek, hanem kutatásnak nevezik abból a megfontolásból, hogy újdonságként tálalják fel néhány, hazánkat mindenáron elítélni akaró, műértő EP-képviselőnek. Az újramelegített mesekáposzta egyetlen gyengéje, hogy egyszerre hivatkoznak olyan szavazókörökre, ahol nem voltak ellenzéki delegáltak, hogy utána ezen ellenzéki delegáltak beszámolóira hivatkozva állapítsák meg: ezekben a szavazókörökben választási csalások történtek. Ajánljuk még
Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés. Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett. A világválogatottságtól megfoszthatták a kommunisták, a szurkolók szeretetétől azonban nem! – Pintér Sándor 75 éves lett (PS-exkluzív!)
A Bp. Honvéd egykori zseniális középpályása exkluzív interjút adott portálunknak. „Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.