uniós csúcs
Jobboldali médiadiktatúra és Orbán történelmi veresége? – Saját szimpatizánsaik is kiakadtak a hazudozó baloldalra – Nacsa Lőrinc a PestiTV Karanténvlogjában
Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd a mai Karanténvlogban természetesen a brüsszeli uniós csúcs eredményeinek kibeszélésével kezdte a műsort, ebben pedig Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője segített a srácoknak. Volt is miről beszélni, hiszen a legelvakultabb baloldali elmék, mint Dobrev Klára és a DK, valamint Donáth Anna és a Momentum Orbán Viktor történelmi vereségeként értékelték a csúcs végeredményét. Azért is rendkívül érdekes ez a reménytelenül ostoba hozzáállás, mert a saját szimpatizánsaik is melegebb égtájra küldték a politikusaikat, akik ebben a helyzetben újra megmutatták, hogy az igazmondás véletlenül sem tartozik a repertoárjukba. Donáth Facebook-oldalán többen írták, hogy többet nem szavaznak a Momentumra, de még a legelszántabb DK-s kommentelők közül is akadtak olyanok, akik szerint észszerűbb lenne beismerni, hogy ez bizony Orbán Viktor győzelme volt. Azt a srácok is elismerték, hogy a brüsszeli boszorkánykonyhák újabb kotyvalékokat készülnek kifőzni, azonban egyelőre a magyar és lengyel érdekérvényesítő akarat győzött. A Karanténvlog megemlítette Jávor Benedeket is, aki megnégyszerezett apanázsért, évi 112 millió forintért köpköd epét saját hazájára Brüsszelből, elvileg Budapest képviseletét erősítve, a Párbeszéd takaréklángelméje pedig a csúcs előtt annak örült, hogy Magyarországot esetleg sikerül elszigetelni, és azt jósolta, hogy az uniós csúcson megtörik a magyar kormány. Nem így lett, ahogy Jakab Péter jóstehetsége sem az igazi, undorító stílusa azonban továbbra is megmaradt, a Jobbik elnöke ugyanis segítségre szoruló, megtévesztett embereknek nevezte a Fidesz szavazókat, magukat pedig sokszínű és egységes ellenzéknek, ezt pedig Szabó Gergőék sem hagyhatták szó nélkül. A Karanténvlog lelebbentette a fátylat a Momentum csodagyerekeiről is, akik egy online konferenciának csúfolt, semmiről sem szóló önfényezésen beszélték meg, hogy a magyar kormány semmit sem tett a vidéki emberekért, ők azonban ehhez is értenek, sőt, a pozíciókat és a pénzeket is kiosztották előre egymás között. Ezen kívül a műsorban a srácok kitárgyalták Kunhalmi újabb veretes okfejtését, aki szerint hazánkban jobboldali médiadiktatúra van, végül a baloldali erkölcs egyik kiváló képviselője, Legény Zsolt, volt szocialista országgyűlési képviselő került a műsor középpontjába, aki a magyar-ukrán határon bukott le cigarettacsempészettel, hiszen egy furgont telepakolt cigarettával, majd diplomataútlevelét használva akarta átcsempészni, a határőrök azonban elkapták. Nézzétek meg a Karanténvlogot és találkozzunk jövő héten is!Uniós vezetőkkel tárgyalt Orbán Viktor
A soron következő uniós csúcstalálkozót előkészítő megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Charles Michellel, az Európai Tanács (EiT) elnökével, Angela Merkel német kancellárral, a ciprusi elnökkel, valamint az olasz, a szlovén, az észt, és a luxemburgi miniszterelnökkel szerda este – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A videókonferencia keretében lezajlott egyeztetés célja a szeptember végi brüsszeli EU-csúcs témáinak alaposabb előkészítése, megvitatása volt – tette hozzá.A Portfolio szerint Magyarország rengeteg pénzt kaphat 2027-ig
A portfolio.hu arról ír, hogy óvatos becsléseik szerint a 2014-2020-as uniós ciklusban minden csatornán keresztül elosztható 39 milliárd eurónyi EU-támogatáshoz képest a 2021-2027-es időszakban akár 52,8 milliárd euróra is megugorhat a Brüsszelből várható pénztömeg 2018-as árak mellett, ami azt jelentené, hogy reál értelemben 35%-kal több EU-pénzre számíthat Magyarország - írja a Portfolio.Merkel kéthavonta üléseztetné az uniós vezetőket - Szerinte túl sok a felhalmozódott ügy
Angela Merkel német kancellár növelné az uniós csúcstalálkozók számát. A német kancellár Nagyszebenben, az uniós állam- és kormányfők csütörtöki informális találkozóján azt javasolta, hogy az eddigi évente négy helyett kéthavonta, tehát egy esztendőben hat alkalommal üljenek össze.Nagyszebeni EU-csúcs: Erősebb Európát ígérnek az uniós vezetők
Egy erősebb és egységesebb Európai Unió megteremtéséről fogadtak el a jövő nemzedékeknek szóló tízpontos kötelezettségvállalást csütörtöki nagyszebeni találkozójukon az Egyesült Királyság kilépése (Brexit) után az EU-ban maradó 27 tagállam vezetői.Júniusig tolnák ki a Brexitet - Megkezdődött az európai uniós vezetők rendkívüli találkozója Brüsszelben
Megkezdődött az európai uniós tagállamok vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozója szerda este Brüsszelben, amelynek az egyetlen napirendi pontja az Egyesült Királyság kiválási folyamata, a tagság megszűnési határidejének esetleges újbóli halasztása. Theresa May brit kormányfő június 30-áig terjedő hosszabbítást kért, míg Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke rugalmas, akár egy évig tartó halasztást javasolt.Az MSZP szerint Orbán kudarcot vallott a tárgyalásokon
Európa sikere, hogy a migráció kérdésében van előrelépés a közös rendezés felé - mondta Harangozó Gábor MSZP-s politikus pénteken Budapesten újságíróknak az EU-csúcs zárónyilatkozatával kapcsolatban.Merkel karrierje legsúlyosabb válságát éli át
Berlinnek alig maradt az EU-ban és a világban igazi szövetségese, az eurozóna továbbra is recseg-ropog, Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi és valutaháborút indít, a migránskérdés pedig Merkel otthoni politikai bázisát is kikezdte - összegzi a német kancellár körüli helyzetet a Figyelő.Tusk: az uniós állampolgárok már régóta azt várják, hogy Európa mutasson eltökéltséget
Nincs sok idő a migrációs válság megoldására, mivel az elősegítette számos populista politikai erő felemelkedését, az Európai Uniónak ezért mielőbb be kell bizonyítania, hogy képes a helyzet rendezésére - figyelmeztetett az Európai Tanács elnöke az uniós tagállamok vezetőinek küldött szerdai levelében.Ajánljuk még