Pesti Srácok

Jobboldali médiadiktatúra és Orbán történelmi veresége? – Saját szimpatizánsaik is kiakadtak a hazudozó baloldalra – Nacsa Lőrinc a PestiTV Karanténvlogjában

Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd a mai Karanténvlogban természetesen a brüsszeli uniós csúcs eredményeinek kibeszélésével kezdte a műsort, ebben pedig Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője segített a srácoknak. Volt is miről beszélni, hiszen a legelvakultabb baloldali elmék, mint Dobrev Klára és a DK, valamint Donáth Anna és a Momentum Orbán Viktor történelmi vereségeként értékelték a csúcs végeredményét. Azért is rendkívül érdekes ez a reménytelenül ostoba hozzáállás, mert a saját szimpatizánsaik is melegebb égtájra küldték a politikusaikat, akik ebben a helyzetben újra megmutatták, hogy az igazmondás véletlenül sem tartozik a repertoárjukba. Donáth Facebook-oldalán többen írták, hogy többet nem szavaznak a Momentumra, de még a legelszántabb DK-s kommentelők közül is akadtak olyanok, akik szerint észszerűbb lenne beismerni, hogy ez bizony Orbán Viktor győzelme volt. Azt a srácok is elismerték, hogy a brüsszeli boszorkánykonyhák újabb kotyvalékokat készülnek kifőzni, azonban egyelőre a magyar és lengyel érdekérvényesítő akarat győzött. A Karanténvlog megemlítette Jávor Benedeket is, aki megnégyszerezett apanázsért, évi 112 millió forintért köpköd epét saját hazájára Brüsszelből, elvileg Budapest képviseletét erősítve, a Párbeszéd takaréklángelméje pedig a csúcs előtt annak örült, hogy Magyarországot esetleg sikerül elszigetelni, és azt jósolta, hogy az uniós csúcson megtörik a magyar kormány. Nem így lett, ahogy Jakab Péter jóstehetsége sem az igazi, undorító stílusa azonban továbbra is megmaradt, a Jobbik elnöke ugyanis segítségre szoruló, megtévesztett embereknek nevezte a Fidesz szavazókat, magukat pedig sokszínű és egységes ellenzéknek, ezt pedig Szabó Gergőék sem hagyhatták szó nélkül. A Karanténvlog lelebbentette a fátylat a Momentum csodagyerekeiről is, akik egy online konferenciának csúfolt, semmiről sem szóló önfényezésen beszélték meg, hogy a magyar kormány semmit sem tett a vidéki emberekért, ők azonban ehhez is értenek, sőt, a pozíciókat és a pénzeket is kiosztották előre egymás között. Ezen kívül a műsorban a srácok kitárgyalták Kunhalmi újabb veretes okfejtését, aki szerint hazánkban jobboldali médiadiktatúra van, végül a baloldali erkölcs egyik kiváló képviselője, Legény Zsolt, volt szocialista országgyűlési képviselő került a műsor középpontjába, aki a magyar-ukrán határon bukott le cigarettacsempészettel, hiszen egy furgont telepakolt cigarettával, majd diplomataútlevelét használva akarta átcsempészni, a határőrök azonban elkapták. Nézzétek meg a Karanténvlogot és találkozzunk jövő héten is!

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.