uniós szankciók
Az oroszok átlépték az ukrán határt, az elnök beszédet intézett az országhoz – Összeült a magyar nemzetbiztonsági kabinet
Katonai egységeket vezényel Oroszország a két kelet-ukrajnai szakadár tartomány, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság területére – írta az orosz RT hírportál. Mint arról korábban portálunk is beszámolt, néhány órával korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét. A lépésről előzőleg már Emmanuel Macron francia államfőt és Olaf Scholz német kancellárt is értesítette. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Joe Biden amerikai elnök egyelőre nem fog ellenlépéseket tenni vagy szankciókat bevezetni Oroszország ellen. Eközben a szavakban keménykedő Egyesült Államok helyett az EU és Nagy-Britannia jelentett be szankciókat Oroszország ellen, a pontos részleteket azonban nem közölték. Rebekah Irina Koffler Oroszország-szakértő szerint már ma este megkezdődhet egy „villámháború” típusú támadás, amely akár egészen Kijevig is hatolhat. Az orosz bevonulásra reagálva az ukrán elnök tévébeszédet intézett az országhoz, amelyben kijelentette: „Ukrajna határai maradnak a helyükön, nem adunk semmit senkinek”. A helyzetet a magyar kormány is folyamatosan figyelemmel követi: Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedden reggel a Karmelita kolostorban összeült a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje az ukrán válsághelyzet áttekintése és a szükséges döntések meghozatala céljából.Szijjártó: a diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk
A diplomáciai megoldásba vetett utolsó utáni reményünket sem szabad feladnunk – közölte az ukrán válság kapcsán a külgazdasági és külügyminiszter kedden, a közösségi oldalán.Borrell: az EU további szankciók lehetőségét tanulmányozza Oroszországgal szemben
Az Európai Unió az Oroszországgal szemben meghozható gazdasági szankciók új csomagjáról tárgyal az orosz-ukrán határon kialakult feszültség miatt az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával – közölte Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását megelőzően.Az Európai Tanács újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben
Az Európai Tanács tagjai megállapodtak hétfőn, hogy újabb büntetőintézkedéseket, köztük gazdasági jellegűeket vezetnek be Fehéroroszországgal szemben, és szankciókkal sújtanak fehérorosz tisztségviselőket is válaszként arra, hogy a fehérorosz hatóságok vasárnap minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát, és őrizetbe vették a fedélzeten tartózkodó Raman Prataszevics ellenzéki újságírót, valamint barátnőjét, Szofija Szapegát.Kemény szankciókkal fenyegeti Oroszországot Manfred Weber
Ki kell zárni Oroszországot a SWIFT nemzetközi bankközi fizetési rendszerből, ha tovább mélyíti a válságot Ukrajna keleti részén vagy katonái bevonulnak a térségbe – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője egy vasárnapi nyilatkozatában.Megfenyegette az Európai Uniót a szankciók miatt a kínai pártlap
Ellenlépésekre kell számítania az Európai Uniónak (EU), ha szankciókat vezet be kínai tisztségviselők ellen a muszlim vallású ujgur kisebbséggel szembeni bánásmód miatt – írta vezércikkében a China Daily című kínai pártlap szerdán este. Az újság szerint a szankciók beavatkozást jelentenének Kína belügyeibe, amit Peking nem tűr.Meghosszabbította az Ukrajna területi integritásával kapcsolatos szankciókat az EU
Az Európai Unió Tanácsa további hat hónapra, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységét, önállódását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekményekért felelősekkel szemben bevezetett szankciókat – közölte az uniós tanács pénteken.Lavrov: Moszkva kész megszakítani kapcsolatait az EU-val
Szergej Lavrov pénteken kilátásba helyezte Oroszország és az Európai Unió kapcsolatainak megszakítását abban az esetben, ha Brüsszel újabb szankciókat vezetne be Moszkva ellen. Az orosz külügyminiszter ugyanakkor megjegyezte, hogy az EU-ban vannak józan hangok is, azonban egyelőre nem látható előre, melyik álláspont kerekedik majd felül.Az Európai Unió elítélte az Alekszej Navalnij támogatói ellen alkalmazott rendőri erőszakot
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében elítélte szombaton az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista támogatására, hatósági tilalom ellenére tartott aznapi oroszországi tüntetések számos résztvevőjének őrizetbe vételét és az ellenük alkalmazott aránytalan erőszakot. Üzenetében Borrell hangsúlyozta, hogy hétfőn, az uniós külügyminiszterek videokonferenciáján feltétlenül tanácskozni fognak a válaszlépésekről.Ajánljuk még

















