Pesti Srácok

Az Európai Unió elítélte az Alekszej Navalnij támogatói ellen alkalmazott rendőri erőszakot

null

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében elítélte szombaton az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista támogatására, hatósági tilalom ellenére tartott aznapi oroszországi tüntetések számos résztvevőjének őrizetbe vételét és az ellenük alkalmazott aránytalan erőszakot. Üzenetében Borrell hangsúlyozta, hogy hétfőn, az uniós külügyminiszterek videokonferenciáján feltétlenül tanácskozni fognak a válaszlépésekről.

Szombaton több orosz városban számos tüntetőt, köztük Navalnij feleségét is előállították a helyi hatóságok. A tüntetők Moszkvában és Szentpéterváron áttörték a kordont, a rendőrök erőszakot alkalmaztak velük szemben. A PestiSrácok korábban megírta: a tiltakozásokat azután hirdették meg ellenzéki aktivisták, hogy a németországi gyógykezelésről hazatérő Navalnijt január 17-én a moszkvai repülőtéren őrizetbe vették, majd másnap egy hónapra letartóztatásba helyezték. Az aktivista és csapata az eljárást politikailag motivált leszámolásnak minősítette, amelynek célja szerintük az ellenzéki vezető elhallgattatása.

Navalnij tavaly augusztusban Szibériában rosszul lett, majd ezután gyógykezelésre egy berlini klinikára szállították. Több nyugati laboratórium ezután egybehangzóan azt állapította meg, hogy az ellenzéki vezetőt egy, a novicsok csoporthoz tartozó idegméreggel megmérgezték. Moszkva tagadja a vádat, és bizonyítékokat követel. Az EU az eset után hat magas rangú orosz tisztségviselő és egy szervezet ellen vezetett be vagyonbefagyasztással és az unióba való beutazási tilalommal járó büntetőintézkedéseket.

Az Európai Parlament csütörtöki állásfoglalásában szigorúbb szankciókra szólította fel az EU-t Oroszországgal szemben. A képviselők a rezsimhez kötődő orosz oligarchákra, Vlagyimir Putyin elnök belső körére és az orosz média propagandistáira terjesztenék ki a büntetőintézkedéseket, és az Északi Áramlat-2 földgázvezeték munkálatainak azonnali leállítására szólították fel az EU-t.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.