uniós szankciók
Német vezetők kerültek Oroszország szankciós listájára
Magas rangú német biztonsági és hírszerzési vezetőket vett fel Oroszország a beutazási tilalommal sújtott személyek listájára, válaszul a Moszkva ellen októberben elrendelt uniós szankciókra – jelentette be kedden az orosz külügyminisztérium. Az orosz külügyminisztérium nem nevezte meg a szankciókkal sújtott vezetőket, és azt sem tette közzé, hogy hányan vannak, csupán annyit közölt, hogy a német védelmi minisztérium irányítása alá tartoznak.Meghosszabította az Oroszország elleni, és kiterjesztette a Fehéroroszország elleni szankciókat az EU
Az Európai Unió Tanácsa csütörtöki közleménye szerint az EU az ukrajnai helyzetet destabilizáló intézkedésekre válaszul meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókat, illetve kiszélesítette a Fehéroroszországgal szemben októberben bevezetett megszorító intézkedéseket.EU-csúcs – Újabb szankciók bevezetésének lehetőségéről egyeztek meg Törökországgal szemben
Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfői újabb szankciók bevezetésének lehetőségéről egyeztek meg Törökországgal szemben, valamint a koronavírus-járvány elleni védekezés szorosabb összehangolásának fontosságát hangsúlyozták – ez derül ki a brüsszeli csúcsértekezlet első munkanapján elfogadott zárónyilatkozat péntekre virradóra nyilvánosságra került részleteiből.Az EU fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni szankciókat
Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókat, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában – derült ki Barend Leyts, az Európai Tanács elnöke szóvivőjének péntek hajnalban közzétett Twitter-üzenetéből.Oroszország meghosszabbította az EU-val szembeni élelmiszerembargót
Oroszország 2021 végéig meghosszabbította a nyugati élelmiszerek behozatalára vonatkozó tilalmat. Az erről szóló rendeletet szombaton írta alá Vlagyimir Putyin orosz elnök.Meghalt egy fehérorosz tüntető – Cihanouszkaja újabb szankciókat sürgetett
Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető újabb, ezúttal a fehérorosz államfőt támogató üzleti körök elleni európai uniós szankciók elrendelését sürgette egy tüntető halálát követően.Lukasenka szerint semmit sem tehet ellene az EU
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a külföldi sajtónak adott pénteki interjújában kijelentette, hogy tapasztalt politikus, és több éven át állt szankciók hatálya alatt, ezért az Európai Unió – amely ellene és tizennégy másik magasrangú tisztségviselő ellen célzott büntetőintézkedéseket rendelt el – semmit sem tehet ellene.Lukasenkára és tizennégy fehérorosz tisztségviselőre is szankciókat vet ki az EU
Az Európai Unió szankciókat vet ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökre és további tizennégy magas rangú fehérorosz tisztviselőre az augusztus elején tartott, vitatott kimenetelű választások ellen tüntetők elnyomása miatt – tájékoztatott pénteken az unió hivatalos közlönye.Ajánljuk még

















