ursula von der leyen
Ursula von der Leyen beszéde alatt az EU belügyi biztosa, a svéd Ylva Johansson kedvesen kötögetett (korrajz)
Azt régóta tudjuk, hogy a nyugati országok politikustemetőnek használják az Európai Uniót. Az EU belügyi biztosa, a svéd Ylva Johansson Ursula von der Leyen beszéde alatt elővette a kötését és átállt XIX. századi nagymama üzemmódba. Az én nagymamáim is kötögettek, otthon, miközben beszélgettek vagy rádiót hallgattak, tévét néztek. Minden esetben azért álltak neki kötögetni is, mert úgy érezték, hogy az adott másik tevékenység nem köti le eléggé a figyelmüket, például mert az nem annyira fontos.Nagy István: a nemzetközi nagytőke irányítja az Európai Unió döntéshozóit
Az Európai Unió vezetői nem az unió érdekeit védik, a nemzetközi, multinacionális nagytőke piacszerzési akciójának vagyunk szem- és fültanúi – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol arról beszélt, hogy a magyar kormány nemzeti hatáskörben meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat.Deutsch Tamás nyílt levelet írt Ursula von der Leyennek
Az Európai Bizottság „Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek” (CERV) nevű programjának magyarországi pályázatainak értékelése az Unió történetében mindeddig példátlan és felháborító politikai elfogultságra és a belpolitikai folyamatokba való beavatkozási kísérletre világított rá - kezdi levelét az Fidesz EP-képviselője.XXI. Század Intézet: a választások előtti utolsó évértékelő rendszerint egyszerre kampánybeszéd és számadás is
Éppen 300 nappal a 2024-es európai választásokat megelőzően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megtartotta idei beszédét az Unió helyzetéről. A XXI. Század Intézet legújabb, „Az Unió helyzete 2023: Évértékelő beszéd a kampány árnyékában” című videóelemzésében emlékeztet, 2010 óta, vagyis immáron tizenhárom esztendeje az Európai Bizottság mindenkori elnöke az Európai Parlament őszi ülésszakának kezdetén értékelést ad az eltelt időszakról és megosztja jövőre vonatkozó elképzeléseit.Navracsics Tibor: az uniós bővítésről szóló rész volt a leglényegesebb az Európai Bizottság elnökének beszédében
Az uniós bővítésről, az európai integrációról szóló rész volt a leglényegesebb Ursula von der Leyen beszédében - jelentette ki a területfejlesztési miniszter az Európai Bizottság elnökének évértékelőjére reagálva szerdán Budapesten. Navracsics Tibor, aki 2014-től 2019-ig uniós biztos volt, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája által szervezett "SOTEU - Magyar szemszögből/Merre tart az Unió?" című beszélgetésen úgy fogalmazott, hogy Ursula von der Leyennnek a bővítéssel kapcsolatban elmondott szavait a beszéd "fordítókorongjának" tartja, tekintettel arra, hogy a bővítéssel kapcsolatban legutóbb egyértelmű üzenetet Jean-Claude Juncker fogalmazott meg, még 2014 nyarán, a bizottság elnökjelöltjeként.Alapjogokért Központ: az Európai Bizottság elnöke gyengekezű vezetőnek bizonyult
Patyomkin-beszédet mondott az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén Ursula von der Leyen: a külcsínre sokat adott, az európai polgárokat foglalkoztató, érdemi kérdésekről azonban kevés szót ejtett - mondta Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság (EB) elnökének aznap reggeli beszédét értékelve.Hidvéghi Balázs: Kapkodás és hitelességvesztés jellemzi Von der Leyen mandátumát
A brexit, az illegális migráció, a Covid, az ukrajnai háború és az azt követő gazdasági válság hozzáértő vezetést és helyes döntéseket igényeltek volna. Ehelyett kapkodást, önelégült üres nyilatkozatokat és hitelességvesztést látunk az EU részéről - hangsúlyozta Hidvéghi Balázs az Európai Parlamentbek szerdán elmondott felszólalásában Ursula von der Leyen hivatali idejéről. A több órán tartó vitában komoly kritikákat kapott az Európai Bizottság elnöke.Terítéken Ursula von der Leyen teljesítménye
Az uniós választások előtti utolsó beszédére készül az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésén szólal fel, úgy tudni, heves vitára és komoly kritikákra számíthat az EB elnöke.Egy másik alelnöke is otthagyja Ursula von der Leyent
Frans Timmermans távozása után újabb fontos embere hagyja ott Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. Hivatalosan is bejelentette távozását az Európai Bizottságból a dán Margrethe Vestager, aki a testület alelnöke volt, és most az Európai Beruházási Bank irányítóbizottságának elnöki posztját célozta meg.Ajánljuk még

















