usaid
Halkó Petra: A USAID-botrány is igazolja, hogy gazdasági és ideológiai újragyarmatosítás folyik a világban (podcast)
Nem olyan fából faragták ezeket a csoportokat, hogy a nagy USAID-leleplezés hatására csak úgy felszívódjanak és felhagyjanak szuverén országok destabilizálásával. Szoktam mondani, a pénz útja mindig elvezet a válaszokhoz, éppen ezért követem nyomon Soros György fiának közösségi médiabeli megjelenéseit, hogy hol jár, hol folytat egyeztetéseket. Hogy-hogy nem újabban Európa áll az érdeklődésének középpontjában - felelte Halkó Petra eszmetörténész, a XXI. Század Intézet vezető elemzője podcastműsorunkban Huth Gergely kérdésére, miszerint a több tízmilliárd dollárból gazdálkodó USAID bezárása után fellélegezhetnek-e a liberális globalisták célkeresztjébe került országok és kormányok? A beszélgetésben szó esett arról is, hogy Orbán Viktor madridi hatalmas sikeréből láthatóan beérett a vetés, a nyugati patrióták ismerik és követik a magyar szuverenizmus politikáját, továbbá arról, hogy miként változott és mégis miként maradt állandó a Fidesz identitása és politikája az elmúlt három évtizedben.Elon Musk: hagyni kellene más országokat a saját dolgukkal foglalkozni
Elon Musk csütörtökön a Dubajban megrendezett Világkormányzati Csúcstalálkozó nemzetközi konferencián arról beszélt, hogy az Egyesült Államok a múltban "rámenős" volt, és most már "törődjön a saját dolgával", emellett hangsúlyozta, hogy hagyni kellene más országokat a saját dolgukkal foglalkozni - írja az MTI.Jüan média – Kína átvenné a USAID helyét, de a magyar kormánydöntögetők nem kapnak a pénzükből
Nem kellett sokáig várni arra, hogy Peking bejelentkezzen Washington helyére a külföldi háttérfinanszírozások kérdésében. Azonban nem mindenütt, csak a saját, közvetlen érdekszférájában, fel is sírt az európai balos sajtó, hiszen így ők nem részesülnek a jüan szórásból.Velünk fizettették a saját hobbijukat
Bármennyire kellemetlen, be kell ismernünk, hogy hülyére lettünk véve. Persze éreztük, sejtettük, hogy kell még lennie pénznek, hiszen a szerkesztőségenként és ügynökistállónként jutó, évi pár vagy tizen-huszonpár millió forintból nem lehet úgy élni, ahogy ezek az emberek ott élnek. Nem voltak azonban bizonyítékaink, sem adataink, így jobb híján belemerültünk a sorosozásba. Soros világalapítványa volt a rendszer egyetlen fű feletti része, és a tőzsdespekuláns máig szent tehén, akire képtelenség elmarasztaló véleményt olvasni a függetlenobjektív sajtóban. Ő aztán végképp tudja, hogy a gazdag embernek azért van sok pénze, mert nem adja oda másoknak. Most már azt is tudjuk, kiknek a pénzéből éltek hosszú évek óta a sorosista bérfirkászok, civilbe öltöztetett politikai ügynökök, társadalommérnökök: az amerikai és az európai adófizetők pénzéből.Még mindig ömlesztik hazánkra külföldről a fake newst, amelyben a legnagyobb partner a magát függetlennek hazudó baloldali média
A Nézőpont Intézet ismét górcső alá vette a Magyarországgal kapcsolatos fake news-ok halmazát, amelyek kiindulópontja mi más lehetne, mint a magyar ellenzék és az NGO-k. Boros Bánk Levente a Nézőpont Intézet igazgatója mutatta be azt az elemző értékelést, amelyet az Intézet minden évben, így 2024-ben is elkészített a nemzetközi szinten, hazánkkal kapcsolatban megjelent cikkekről. Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az értékelés alapjául vett cikkeket „megalapozatlannak és vállalhatatlannak” nevezte.Porba hullanak gyászkönnyeink: bezárhat a Szabad Európa
Úgy tűnik sokan megsínylik, hogy elapadtak azok az amerikai pénzcsapok, Gyuri bácsi ugyanis csak a belső körnek utal, a mellékvágányos libertálib híroldalak most szomjazó torokkal reménykednek benne, hogy nekik is csurran, cseppen valami. Van ahol csak a gyakornoki programot szántják be, de van, ahol már a megszűnésre is felkészültek.Trump levágta a hidra fejét | Ügynököket fizetett a USAID?
Donald Trump óriási hibát követett el az első ciklusa alatt. Az akkor még politikailag tapasztalatlan elnök ugyanazzal a problémával találta szemben magát, mint Antall József annak idején: kormányon volt, de nem hatalmon. Miközben Trump az ország gondjaival volt elfoglalva, az ellenségei az Ovális Iroda összes szúró- és vágóeszközét a hátába állították. Folyamatosan szervezkedtek a háta mögött, és miután megbuktatták, gondoskodtak róla, hogy soha ne térhessen vissza. A koncepciós perek és az elhallgattatás ellenére a népakarat győzött, Trump visszatért, és olyan szintű tisztogatást végez, amilyet még sosem láttunk azelőtt. Most a USAID van terítéken, de a "mélyállam" felkötheti a gatyáját, Trump ugyanis létrehozta a "még mélyebb államot".Fico Washingtonból kért segítséget a színes forradalmárok ellen
Nem titok, hogy egész Kelet-Közép-Európban az utolsó kétségbeesett kísérleteket teszik, hogy összehozzanak legalább egy csicskamajdant. Pozsonyban és Belgrádban egész jól állnak a színes forradalmárok, oda még kijutott a USAID utolsó utalásaiból. Robert Fico most Elon Muskhoz fordult, hogy tájékoztatást kapjon, kik pénzelik a szlovákiai tüntetéseket.Szia uram! Egy transz opera vagy egy guatemalai nemváltás érdekli önt? – Hasonlókra adott támogatást az USAID (videó!)
Sorra hullanak ki a csontvázak az USAID nevű szervezet támogatásaiból világszerte. Kovács Zoltán elárulta, több mint hétszáz médium és hatezer-kétszáz újságíró kapott dollárokat, hogy politikai befolyást szerezzen a világ minden tájára, így Magyarországra is. Hazánkban két éve járt az USAID vezetője, hogy stratégiai megbeszéléseket folytasson NGO-kkal. És ezt máshol is megtette. Az eredmény? Transzgender opera Kolumbiában, nemváltó műtétek Guatemalában, genderbarát munkahelyek Szerbiában.Ajánljuk még