Pesti Srácok

Velünk fizettették a saját hobbijukat

null

Bármennyire kellemetlen, be kell ismernünk, hogy hülyére lettünk véve. Persze éreztük, sejtettük, hogy kell még lennie pénznek, hiszen a szerkesztőségenként és ügynökistállónként jutó, évi pár vagy tizen-huszonpár millió forintból nem lehet úgy élni, ahogy ezek az emberek ott élnek. Nem voltak azonban bizonyítékaink, sem adataink, így jobb híján belemerültünk a sorosozásba. Soros világalapítványa volt a rendszer egyetlen fű feletti része, és a tőzsdespekuláns máig szent tehén, akire képtelenség elmarasztaló véleményt olvasni a függetlenobjektív sajtóban. Ő aztán végképp tudja, hogy a gazdag embernek azért van sok pénze, mert nem adja oda másoknak. Most már azt is tudjuk, kiknek a pénzéből éltek hosszú évek óta a sorosista bérfirkászok, civilbe öltöztetett politikai ügynökök, társadalommérnökök: az amerikai és az európai adófizetők pénzéből.

Egy évtizeden át ment a sorosozás a jobboldali felületeken, mellesleg teljes joggal, hiszen a leírt és elhangzott dolgok igazak: a magyar–amerikai milliárdos saját, világméretű hálózatot tart fenn, mindenhol és mindenre emberei vannak, akik a politikai céljai megvalósításáért dolgoznak, beszélnek és írnak. Pénzeli is ezt a hálózatot, de ahhoz képest, hogy a világ sok-sok országában tevékenyen ott van, mégsem fogy el a magánvagyona. A Soros-hálózat magyarországi tagjai persze erősen tiltakoztak a mesterük és jótevőjük ellen felhozott vádak miatt, és már az olyan, egyébként teljesen ártalmatlan törvény ellen is óriási rikácsolást rendeztek, amely kötelezővé tette a nagyobb külföldi támogatások bevallását. Most már persze érthetőek az ezzel kapcsolatos aggályaik, de akkor még nem kerültek bajba; ahhoz kellett egy komoly politikai fordulat az Egyesült Államokban.

Feltűnő volt eközben, hogy amíg elvileg a létüket jelentő pénzek felett zajlott a közéleti háborúskodás, egy pillanatra sem bicsaklott meg a magabiztosságuk. A Trump beiktatása óta eltelt hetekben látott hangnemnek akkor még nyoma sem volt. Minden bizonnyal azért, mert akkor még nem forgott veszélyben a Soros-hálózat működése, az igazán nagy pénzek a szemek elől rejtve áramlottak. Az Orbán-kormány intézkedései és a jobboldali sajtó tényfeltárásai csak megkarcolták a felépítmény felületét a működés tekintetében, ám a kígyó szívébe nem tudtak behatolni.

Nagyobb jelentőségű inkább az volt, hogy Orbán kihozta a fényre Sorost, bemutatta a világnak a maffiafőnököt, aki kénytelen volt nyilvánosság elé lépni olyan helyzetben is, amelyet nem ő választott.

PestiSracok facebook image

Akkortól bátorodtak föl a hangok Európától Ázsián át az USA-ig, hogy ezt a figurát lehet bírálni, el lehet róla mondani, hogy országok egész sorát, emberek tömegeinek az életét tette tönkre a magasztos társadalommérnöki tervei megvalósítása végett. A médiafelületeken elkezdődött a küzdelem, de az alapítványbirodalom nem remegett bele. Aztán Donald Trump hirtelen hozzáfért a többek között a Transparency International-hez, az Amnesty International-hez, a Magyar Helsinki Bizottsághoz, a 444.hu-hoz és számtalan baloldali ellenzéki újsághoz befutó pénzek túlsó végéhez. Itt már hirtelen nem forintszázmilliók rajzolódnak ki Magyarország esetében sem, hanem jóval komolyabb nagyságrendek.

A 2022-es országgyűlési választás után a baloldal finanszírozási botránya, az abban feltűnő összegek már érzékeltették, hogy nemcsak Gyuri bácsi éves pénzosztása jelenti itt a megélhetést sokaknak. A hevenyészett biztonsági intézkedéseik és a botrányt kísérő, olcsó magyarázkodásaik pedig arról tanúskodtak, hogy nagyon biztonságban érezték magukat, fel sem merült bennük, hogy bárki komolyabban utánamehetne a pénzeik közlekedőedényeinek. Azóta sem tudtak kimászni ebből az ügyből, és máris itt a következő. Napvilágra került, hogy – sok más országhoz hasonlóan – nálunk is az amerikai külföldi fejlesztési ügynökség, a USAID finanszírozta a baloldali–globalista médiát és politikát.

A pöffeszkedő fakenews-ozás, tényellenőrködés és a jobboldali sajtó propagandázása közepette, a magyarországi balos sajtót és a benne dolgozó firkászokat a Soros-hálózattal szimbiózisban élő amerikai külügy tartotta el. Még finoman is fogalmaztunk, amikor ügynökmédiáztuk őket.

Most pedig Trump a jelek szerint tényleg megragadta a nyakánál fogva a kígyót, és az csak sziszeg meg rángatózik, de harapni nem tud. Most olyan pátoszos szenvedésbe kezdett ugyanez a globalista média idehaza, mintha nélkülük nem létezhetne élet ebben az országban. Pedig mi az hogy, nagyonis! Komoly válságba került a mindenszarizmus, ami feltétlenül jó hír. Kíváncsian várjuk a további következményeket. Eddig például esély sem volt konstruktív ellenzékre idehaza sem a politikában, sem a médiában, hiszen minden életképes ellenzéki kezdeményezést vagy eleve a globalista Soros–USAID hálózat indított, vagy beállt mögé, és gyorsan kifúrta onnan a nemzeti motivációkat meg az azokhoz tartozó embereket. Hátha mostantól nem jelent majd gondtalan anyagi jólétet Magyarországon elnyomott ellenzékinek lenni, és normális emberek kerülnek oda!

Ennyi se jött volna össze a külföldi eltartóiktól kapott pénz nélkül (fotó: Horváth Péter Gyula/PS)

Az amerikai adófizetők pénze tehát jó helyre látszik kerülni: globalista ügynökök és bérfirkászok helyett vissza az amerikaiakhoz. Itt emlékezzünk meg a hálózathoz szervesen kötődő Norvég Alapról, hiszen a norvég embereknek is bizonyára szívük vágya, hogy az ő pénzükből csináljanak Magyarországon vagy akárhol globalista soft politikát. Fontos azonban észnél lenni, még nem lélegezhetünk föl, az Európai Unióban ugyanis még nem történt olyan váltás, mint az USA-ban, és itt még mindig velünk pénzeltetik az ellenünk irányuló agymosást egy friss hír szerint.

Egy hatalmas, csaknem 133 millió eurós uniós forrást ajánlottak fel teljes csendben, mindenféle átláthatóságot nélkülözve különböző újságoknak és médiaintézményeknek a tavalyi EP-választások előtt.

Roberta Metsola, az Európai parlament elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy magán reklámügynökségen, a Havas Media France-on keresztül juttatta célba a pénzt, megkerülve a versenyeztetést és elrejtve a kifizetéseket. Ilyesmi sem először fordult elő, korábban is pénzelte az EU egyoldalúan a globalista „tényellenőrzést”. A USAID, Soros és az EU által eltartott csicskamédiában ezt korrupciónak neveznék, de rájuk ne számítsunk, mert ők azt se nevezték korrupciónak, amikor von der Leyen sms-ben rendelt Pfizer vakcinákat a férje munkahelyéről, vagy amikor Kaja Kallas főállású ruszofób nem tudott arról, hogy a férje az oroszokkal üzletel.

Már csak az EU-t kell európai kézbe venni, Amerika most egész biztatóan fest. Ha Gyuri bácsinak meg a koronahercegének kell egy saját hálózat és saját külpolitika, akkor lesznek szívesek a saját pénzükből finanszírozni a furcsa hobbijaikat. Ne legyenek persze kétségeink, hogy a továbbiakban is keresni fogják a módjait, hogyan lehetne az egyszerű állampolgárokkal megfizettetni mindezt, de azért most jól esik nézegetni a lékeket a Nyílt Társadalom Birodalmának hajóján. A hálózat alkalmazottai most valóban kétségbeesve próbálják kimerni a vizet, és fenyegető lehetőségként áll előttük a süllyedés, annak minden következményével.