Szó szerint életveszélyes DK-snak lenniPilhál Tamás Vezércikk 2021 április 24. Néhány hónapja még aktívan kampányolt a kínai oltóanyag ellen megboldogult Utassy Éva (DK). Mint ahogy párttársa, Penz András is. A kínai vakcina rossz, megbízhatatlan, tiltsák be! – írták az internetre. Ugyanis ezt várta tőlük a párt, ez volt az IRÁNYVONAL. Azóta mindketten meghaltak. Mert hittek Gyurcsánynak. Böszméék eközben mécseseket gyújtanak, ájtatos pofával sajnálkoznak, holott halálkampányukkal saját párttársaikat, szavazóikat rugdossák a sírgödör felé.
Koronavírusban elhunyt a Demokratikus Koalíció 68 éves önkormányzati képviselőjePPestiSrácok.hu Forró drót 2021 április 22. Elhunyt koronavírusban Utassy Éva, a Demokratikus Koalíció (DK) 68 éves dunaújvárosi önkormányzati képviselője – erről írnak a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán.
Az orrukat túrják, fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek - szépen lassan bemutatkoznak országunk tiszás képviselői Magyar ugar június 10.
Lengyel kísérettel érkezhettek az első migránsok Magyarországra Magyar ugar június 4. Névtelenséget kérő forrásunk kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy a jelek szerint minden félelmünk beigazolódott: máris elkezdték a migrációs paktum végrehajtását. Informátorunk szerint a kecskeméti légibázison ismeretlen gépek szálltak le, amelyekből közel-keletieket szállítottak ismeretlen helyre, méghozzá lengyel katonák kíséretében.
Így hazudik a kormány lakájmédiája Magyar ugar június 11. A 444 beismerte, hogy hazudik, mármint ebben is hazudik és ki tudja még miben. Mondjuk jó lenne, ha a helyreigazításokat külön cikkben írnák meg.
Nem hagyják pihenni a tiszás celebeket, akik most nők alázásával igyekeznek elterelni a figyelmet Magyar Péter kínos performanszairól Magyar ugar