üzemzavar
A Digi szolgáltatása átmenetileg leállt
Országosan problémák vannak a Digi szolgáltatásával, a legtöbb helyen sem az internet, sem a telefon, sem a televízió nem működik, de még a weboldal és az ügyfélszolgálat sem kapcsolható – számolt be az Index.hu.Lekapcsolta a Facebook több magyar politikus közösségi oldalát
Több magyar politikus Facebook-oldala nem volt elérhető reggel héttől – a különös jelenséget a Metropol szúrta ki. A Facebook áldozatai között szerepel Novák Katalin, Varga Judit, Gyurcsány Ferenc, Hadházy Ákos és Orbán Viktor közösségi oldala is. Egyelőre nincs információ, mi okozta a rendellenességet.Terrorcselekmény miatt volt üzemzavar a natanzi urándúsítóban Teherán szerint
Terrorcselekmény következtében történt üzemzavar vasárnap a natanzi urándúsítóban – közölte Ali Akbar Szálehi, az iráni atomprogram vezetője, akit az iráni állami tévé idézett. Szálehi leszögezte, hogy a nemzetközi közösségnek és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (IÁ) reagálnia kell a nukleáris terrorizmus eme esetére, majd hangsúlyozta: Irán fenntartja a jogot, hogy válaszlépéseket tegyen az elkövetők ellen.Meghibásodás történt az egyik iráni urándúsítóban
Üzemzavar volt vasárnap Iránban az ország középső részén, Natanz városánál működő atomipari létesítménynél – jelentette az iráni állami tévé. Behruz Kamalvandi, az iráni atomenergiai hivatal szóvivője közölte, hogy az urándúsítót árammal ellátó hálózat hibásodott meg, de sem sérülés, sem szennyezés nem történt.Zavartalan a vonatközlekedés Miskolcon, ahol korábban kisiklott egy tehervonat
Zavartalan volt a vonatközlekedés a Miskolc-Tiszai pályaudvar–Felsőzsolca közötti vonalszakaszon csütörtökön reggel, miután az éjjel beemelték az előző nap kisiklott mozdonyt és tehervagont – közölte az MTI-vel Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese.Gyurcsány pártja szerint a Fidesz tehet róla, hogy eltörött egy vonat áramszedője és emberek késtek el a munkahelyükről
A MÁV korán reggel adott ki közleményt, miszerint műszaki hiba miatt 20-30 percet késnek a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon a vonatok. Annyi történt, hogy a Nagykátáról a Keleti pályaudvarra tartó vonat mozdonyának áramszedője eltörött útközben, aminek ugyebár számtalan oka lehet. Gyurcsányék szerint persze erről is a kormány és a Fidesz tehet. Követelik, hogy váltsák le a MÁV szerintük teljesen alkalmatlan szakmai vezetését, a Fidesz pedig fejezze be a vasúti közlekedés megújításáról szóló "hurráoptimista hazugságokat".Időben menjen ki az állomásra, aki vonattal akar utazni: sem online, sem automatából nem lehet jegyet venni
A Szeretlekmagyarorszag.hu portál munkatársa jelentette reggel a fővárosi Keleti pályaudvarról, hogy hatalmas a káosz, egyetlen pénztár van nyitva, ami előtt hosszú sor kígyózik, ugyanis semmilyen más módon nem lehet vonatjegyet váltani. Sem a MÁV online rendszere, sem a jegykiadó automaták nem működnek.Ajánljuk még