úzvölgyi katonatemető
A székelyekkel hozatnák rendbe a meggyalázott úzvölgyi katonatemetőt
Nem kíván beavatkozni az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállításába a romániai Bákó megyei prefektúra, amely nem érzi magát illetékesnek ebben – közölte szerdán a Krónika közéleti portállal az intézmény.Újra szervezkednek a román nacionalisták az úzvölgyi katonatemetőben
Az úzvölgyi katonatemetőben önkényesen létrehozott román parcella megvédésére szövetkeztek vasárnap a temetőbe felvonuló román nacionalista szervezetek – közölte a Székelyhon napilap.A román szélsőségesek lába alatt már vékonyodik a jég – Türelemre int Borboly Csaba az úzvölgyi katonatemető ügyében (PS-VIDEÓ)
A magyarok csákánnyal rombolták le az ősi román templomokat – indokolta meg a szélsőséges román nacionalista Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője nemrégiben, miért nincs nyoma a román múltnak Erdélyben és a Székelyföldön. Az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökre időzített újabb szélsőséges megmozdulást nem véletlenül szervezhették a csíksomlyói búcsú idejére, de mint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke portálunknak fogalmazott, most türelemre van szükség, hiszen „szorul a hurok” a nacionalista provokátorok nyaka körül, akik pártjuk népszerűségét igyekeznek az úzvölgyi provokációk sorozatára felépíteni, egyre sikertelenebbül.Újabb magyarellenes hergelés az Úz-völgyi katonatemetőben (Videó)
A román nacionalisták újabb magyarellenes akciót hajtottak végre az Úz-völgyi katonatemetőben. Mihai Tirnoveanu, a Calea Neamului egyesület vezetője és az uszítás szervezője azt mondta, "minden évben idegen jelképeket találnak itt, de nem tűrik tovább".A román szélsőségesek ismét az úzvölgyi katonatemetőben románkodtak
Nagy papírlapra nyomtatott román trikolórral takarták le a kétnyelvű (magyar és román) tájékoztató feliratokat az úzvölgyi katonatemetőben a hősök napja alkalmából odasereglett román nacionalisták, arra hivatkozva, hogy nem tűrik tovább az "idegen jelképeket" - írta pénteken a Székelyhon.ro hírportál, a Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) előző napi megemlékezéséről közölt fényképes tudósításában.Újabb provokációra készülnek a román szélsőséges huligánok az úzvölgyi magyar katonatemetőben
Megint provokációra készülnek az úzvölgyi temetőben a magyargyűlölő román szélsőségesek – írja a Főtér.ro. A 2019. júniusi temetődúlás szervezője, Mihai Târnoveanu, a Nép Útja (Calea neamului) egyesület vezetője és George Simion, aki azóta a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökévé és parlamenti képviselőjévé avanzsált, csütörtök délután 5 órára, a román hősök emléknapjára hívja a temetőbe híveit.Megvan az elsőfokú döntés: Illegálisak az erőszakos románosítás mementói az úzvölgyi katonatemetőben
Újabb reményteli lépés, hogy végleg eltűnjenek az erőszakos románosítás mementói – a betonkeresztek, az emlékmű, a román parcella – az úzvölgyi katonatemetőből, erről született ugyanis elsőfokú döntés csütörtökön. Mint ismert, 2019 folyamán a magyar katonatemetőben román nacionalisták illegális módon emeltek kereszteket és emlékművet olyan román hősi halottak emlékére, akik nincsenek is ott eltemetve. Az említett év júniusában a temetőt ortodox rítus szerint fel is szentelték, és ekkor a döhöngő román csőcselék nemcsak feldúlta a temetkezési helyet, de nekitámadt a békés magyar tiltakozóknak is. Az illetékes román táblabíróság 2021-ben mondta ki másodfokon is, hogy az illegális temetőfoglalást lebonyolító Dormánfalvának nem volt joga saját birtokba vonni az úzvölgyi temetőt. A most csütörtöki döntés most az illegális építkezések kérdésére tett (első fokon) pontot.Mégsem az úzvölgyi magyar katonasírok hantjain épülhet fel a román újmúlt – Másodfokú ítélet született a meggyalázott katonatemető ügyében
Léket kapott az állati csontokra alapozott román újmúlt lélekvesztője, mivel csütörtökön másodfokon is kimondta a bíróság: Dormánfalva jogtalanul tette rá a kezét az úzvölgyi magyar katonatemetőre, jogtalanul parcellázta újra, jogtalanul állított ötven betonkeresztet ott soha el nem temetett román hősi halottak tiszteletére, és kvázi jogtalanul is szenteltette fel román ortodox rítus szerint, egy kis magyarverés kíséretében 2019. június 6-án. A nagy, diplomáciai viszályt is okozó temetőgyalázást követően a román szélsőséges huligánok nemcsak kitüntetést kaptak, de rendszeresen vissza is jártak koszorúzni hősi halottaikat, amelyekről utóbb kiderült: legfeljebb állatok lehettek. Miközben a román ügyészség továbbra sem talál a többszörösen megismételt eljárásban semmi kivetnivalót a nacionalista őrjöngésben és temetődúlásban, egy másik másodfokú döntés végre egyértelműen kimondta: Dormánfalvának semmi keresnivalója az úzvölgyi sírok között.Ajánljuk még

















