v4-ek
Pellegrini: Le kell számolni az EU kelet-nyugati megosztottságával
Miután az EP-képviselők Strasbourgban kedd délelőtt összevesztek azon, hogy megfelelő képviselete van-e a nőknek az üzleti életben, a politikában és a bankszektorban, megkérdezték a szlovák miniszterelnököt arról, hogy mit gondol az EU-ról és Európáról. Peter Pellegrini kissé simulékony beszédében kifejtette: Európa virágzó és biztonságos jövője érdekében az Európai Unió tagállamainak egységére kell törekedni, le kell számolni a kelet-nyugati megosztottsággal. Az Európai Parlament plenáris ülésének Európa jövőjéről szóló vitája során néhány könnycseppet is elmorzsolhattak a képviselők, amikor Peter Pellegrini kifejtette: a nézeteltérések ellenére nagyon fontos, hogy mindenki egy asztalhoz üljön és párbeszéd útján oldja meg a problémákat.Az izraeli külügyminiszter nem kér bocsánatot botrányos kijelentése miatt, miszerint a lengyelek az anyatejjel szívják magukba az antiszemitizmust
Nem bánta meg az izraeli ügyvezető külügyminiszter, amit a lengyelek antiszemitizmusáról mondott, dacára annak, hogy emiatt elmaradt a Visegrádi Négyek és a zsidó állam jeruzsálemi csúcstalálkozója, mivel Lengyelország lemondta részvételét.Le Monde: A V4-ek Trump szövetségesei Európában
A visegrádi csoport Donald Trump szövetségese Európában címmel közölt cikket szerdán a Le Monde. Magyarország kevéssé együttműködő partnere Amerikának a francia lap szerint.Bakondi: Már sok európai uniós ország hangsúlyozza a külső határőrizet fontosságát
Magyarország mellett már sok más európai uniós ország is hangsúlyozza, hogy a tömeges illegális bevándorlást az unió határain kívül kell megállítani - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.Orbán a V4-ek pozsonyi találkozóján: Minden nagy döntéssel meg kell várni az EP-választást (Videóval!)
Minden nagy döntéssel meg kell várni a májusi európai parlamenti (EP) választást, az európai polgárok döntését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi országcsoport (V4) és Németország csütörtöki pozsonyi kormányfői találkozóján. A megbeszélésen a V4-ek nevében Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök jelentette be, hogy a tagországok Németországgal együttműködve közös programot készítenek elő a migráció megfékezésére Marokkóban.Nézőpont Intézet: A V4-es tagországok állampolgárai elutasítják a migrációt
A visegrádi együttműködés (V4) tagországainak lakossága elutasítja a migrációt – állapította meg a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása, amelynek eredményét csütörtökön juttatták el az MTI-hez. A Magyar Idők című napilap megbízásából készült telefonos felmérés eredménye szerint az uniós kvótarendszert a V4-es országok ötvenhárommillió felnőtt állampolgára közül harmincötmillióan utasítják el, és még ennél is többen, negyvenegymillióan elégedetlenek Brüsszel bevándorláspolitikájával. Több, mint harmincmillió szavazókorú támogatja a magyar határkerítést is.Novák Katalin: Uniós vizsgálat indul az osztrák családtámogatások ügyében a V4-ek közös fellépésének köszönhetően
Uniós vizsgálat indul az osztrák családtámogatások ügyében a V4-ek közös fellépése nyomán - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.Szijjártó szerint a V4-ek támogathatják Tunéziát a határvédelme fejlesztésében
A visegrádi országok előkészítenek egy programot Tunézia támogatására a határvédelem fejlesztésével kapcsolatban - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Prágában az MTI-nek.Kialakulóban van a V4-identitás
A Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből arra lehet következtetni, hogy a visegrádi országokban (V4) kialakulóban van egy úgynevezett V4-identitás - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont-csoport vezetője az M1 aktuális csatornán pénteken. Kifejtette: a négy állam felnőtt népességének túlnyomó része úgy gondolja, hogy országa a szövetség keretein belül jobban érvényesítheti érdekeit az Európai Unióban.Ajánljuk még