Pesti Srácok

vagyonkezelő

Megosztotta az újpalotai ellenzéket az ingatlankezelő cégük vezetőjének leváltása, hiszen ők tették a posztra (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 február 25.
Tegnap tartotta testületi ülését a XV. kerületi önkormányzat, melynek egyik kiemelkedő témája volt, hogy az ingatlankezelő cégüknek vezetőjét, Bokor István leváltsák. A fő problémát az jelentette az ülésen, hogy a baloldali képviselők nem értettek egyet abban, hogy meneszteni kell posztjáról Bokort, nem mellesleg két éve ők adtak neki bizalmat, most viszont bizalomvesztéssel magyarázták a döntést, bár erről ők is a testületi ülésen szembesültek. Arról sem tudtak megegyezni, hogy nyílt vagy zárt ülésen tárgyalják a témát, végül annyira zártkörű volt a döntés, hogy a Pesti Riporter stábjának egy szobába kellett elvonulnia, nehogy a folyosóra kiszűrődjön a zárt ajtók mögött születendő ítélet és az ezt övező esetleges nézeteltérés a balosok között. Bokor István a testületi ülésről csalódottan távozott, hiszen leváltották, és elmondása szerint meg sem hallgatták. Az önkormányzatnak három hónapot kellett volna "kibírnia", hiszen a cégvezető mandátuma ekkor járt volna le, de nem bírták ki, ami miatt akár munkaügyi perre is mehet Bokor István, ami milliókba kerülhet a hivatalnak - erre a Momentum képviselője hívta fel a figyelmét szövetségeseink. A "leszámolás" azért is kiszúrás, mert Bokor István néhány hónappal áll a nyugdíj előtt.

Városüzemeltetésből kitalicskázott milliók - Zsíros állással jutalmazza a közpénzszórást Karácsony Gergely

Szarvas SzilveszterSzarvas Szilveszter Magyar ugar 2020 november 24.
Közpénzszóró, a fővárosnak és a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt.-nek (BVH) jelentős anyagi kárt okozó Walter Katalint, Bajnai Gordon korábbi kabinetfőnökét nevezte ki a nehéz helyzetben lévő BKK élére Karácsony Gergely főpolgármester január elsejétől. A liberális főpolgármester döntése és Walter kinevezése azért is kérdéses, mert Karácsony Gergely ezek szerint szemet húny, sőt újabb zsíros állással és pozícióval díjazza Budapest forrásainak hanyag kezelését. A PestiSrácok.hu ugyanis megtudta, Walter Katalin, a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. vezérigazgatójaként legalább 11 millió 300 ezer forintos kárt okozott a budapestieknek és a fővárosi cégnek egy közbeszerzési eljárással, és azzal, hogy a könyvvizsgálói szerződés meghosszabbítása, így a szerződés szerinti díj megtartása helyett ugyanazzal a céggel, de 11,3 millióval drágábban kötött kontraktust a könyvvizsgálat elvégzésére. A korrupciógyanús ügyre elsőként a PestiTV Pesti galeri című műsora hívta fel a figyelmet, amelynek most a PestiSrácok.hu is utánament. Portálunk a Walter Katalin által aláírt döntést és a könyvvizsgálati szolgáltatások beszerzését tárgyaló BVH igazgatótanácsi ülés leiratát is megszerezte, ahol Walter Katalin elismerte, tudott arról, hogy a közbeszerzés kiírása miatt drágább lesz a szolgáltatás. Karácsony Gergely hiába ígérte, hogy átláthatóbbá, korrupciómentessé teszi Budapestet, irányítása alatt a főváros tele van gyanús ügyekkel, a korrupció kivizsgálása helyett pedig még jutalmazza is a közpénzszórást.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.