vagyonnyilatkozat
Ujhelyi Istvánnak sem sikerült mindenét feltüntetni a vagyonnyilatkozatában
Minden Ujhelyi Istvánnak sem sikerülhet, hiszen a hosszú évek óta tartó folyamatos harcos kampányolás és osztályharc miatt kissé szétszórttá vált, és valahogy kimaradt a vagyonnyilatkozatából, hogy haszonélvezeti joga is van az örökléssel szerzett, nagy értékű badacsonytomaji ingatlanon. A szegény nép nagy barátjának hatalmas házát nehezen lehet felkutatni, azonban a Magyar Hírlap munkatársainak végül sikerült, és részletesen írtak az ügyről. Ujhelyi természetesen támad és kénkövet szór azokra, akik bolygatni merik a lánglelkű szocialista EP-képviselő és kampányfőnök köreit.Megtaláltuk Hadházy Ákos új luxuslakását Szekszárdon (Képgalériával!)
Száznegyvenkét négyzetméter, két szinten négy szoba, huszonhat négyzetméteres garázs, és egyebek mellett egy húsz, illetve egy negyven négyzetméteres terasz – egy ilyen tulajdonságokkal rendelkező, vadonatúj szekszárdi lakásban pihenheti ki Hadházy Ákos az európai ügyészséghez való csatlakozás aláírásgyűjtése, a lépcsőkorlátok megmászása és a korrupcióellenes harc közben kialakuló fáradalmait – tudta meg a PestiSrácok.hu. A megyeszékhelyen nem épp a szerénységéről ismert országgyűlési képviselőnek eddig sem kellett volna rendszeresen az MTVA székházában éjszakáznia, Szekszárdon ugyanis már korábban is megvolt egy, a fentinél is tágasabb lakása.Hadházy Ákos újabb luxuslakást vásárolt
Egy újabb, jelentős méretű ingatlannal gazdagodott 2018-ban Hadházy Ákos az eddigi luxuslakása és luxuséletmódja mellé. Szél Bernadettnek viszont mintha nem is lenne semmije, csak tartozása, legalábbis a vagyonnyilatkozata alapján – írja az Origo.Nincs érdemi változás a miniszterelnök anyagi helyzetében
Nem történt érdemi változás Orbán Viktor miniszterelnök vagyonnyilatkozatában, a péntekre virradó éjszaka közzétett dokumentumból kiderült, a kormányfő megtakarítása némileg nőtt, a hiteltartozása pedig tovább csökkent.Ügyvédi munkával, szabadalmakkal és kutatással is foglalkoztak a miniszterek
Az idei vagyonnyilatkozatok alapján a kormány tagjai tavaly továbbra is ügyvédi irodából, szabadalmi jog értékesítéséből befolyó, valamint oktatói, kutatói munkákból származó jövedelmekkel egészítették ki miniszteri illetményeiket.Valamennyi országgyűlési képviselő határidőre leadta vagyonnyilatkozatát
Valamennyi országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló leadta a január 31-i határidőre a saját és a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát - közölte Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke csütörtök este.Határidőre leadták az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatukat
Határidőre minden új, illetve volt országgyűlési képviselő, nemzetiségi szószóló és volt nemzetiségi szószóló leadta saját és vele egy háztartásban élő családtagja vagyonnyilatkozatát - közölte Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke csütörtök.Tizenöt milliárdos vagyona van Ungár Péternek
Az LMP-s Ungár Péter a hivatalos megjelenés előtt elküldte vagyonnyilatkozatát az Index.hu-nak. Mint a portálnak fogalmazott, „a vagyonomat megbecsülni nagyon nehéz egy nyilvános részvénytársaságnál, de ami csak az enyém, az mondjuk 15 milliárd forint. Ez úgy jön ki, ha optimistán beszélünk a részvény árfolyamról.”Luxusvillákban él a Jobbik vezérkara (Fotók!)
Nincs vezető jobbikos politikus, aki kevesebb mint 100 millió forint értékű ingatlanban lakna – írta meg a Ripost. A lap azt írja, hogy jut pénz bőven Vona közvetlen vezérkarának, és sorozatot indít 100 milliós Jobbik-villák címmel, hogy feltérképezze azokat a méregdrága ingatlanokat, amelyekben a jobbikos politikusok laknak. Közös ezekben az ingatlanokban, hogy gondosan kifelejtették, eltüntették őket a parlamenti vagyonnyilatkozatból, strómanok, távolabbi rokonok, netán idős szülők nevére íratták a méregdrága házakat.Ajánljuk még

















