vajdasági magyar szövetség
Szijjártó: 2022-re elkészül a Szeged–Szabadka vasútvonal
A járvány legyőzése után a gazdasági védekezés időszaka következik, és ezt sikertörténetek fogják jellemezni, amelyek az infrastrukturális fejlesztésekre és beruházásokra is vonatkoznak; ebbe kapcsolódik bele a Szeged–Szabadka vasútvonal felújítása, és annak 2022-es megnyitása – hangsúlyozta a magyar határhoz közeli Palicson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.Kövér László Szabadkán az anyaország támogatásáról biztosította a vajdasági magyarságot
Miként az utóbbi tíz évben, úgy az elkövetkező időszakban is számíthat a vajdasági magyarság az anyaország támogatására – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön, Szabadkán. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány iskolafelújításokkal, gazdasági programmal, politikai-diplomáciai segítséggel is igyekezett megkönnyíteni a szülőföldön történő boldogulást. A házelnök kiemelte: a június 21-i szerbiai választás sorsdöntő a vajdasági magyarság számára, ahogyan a korábbi választások is azok voltak. A legfontosabb feladatok között van most a választás, és arra szólította fel a vajdasági magyarokat, hogy a választás napján minél többen menjenek el szavazni, és voksoljanak a Vajdasági Magyar Szövetségre.Pásztor István nyílt levélben osztotta ki Donald Tuskot
Nyílt levélben reagált Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke csütörtökön Donald Tusk üzenetére, amelyben az Európai Néppárt (EPP) elnöke egy nappal korábban politikailag veszélyesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki az új koronavírus-járványt arra használja, hogy folyamatos rendkívüli állapotot vezessen be országában. Az EPP-tag VMSZ elnöke közölte, hogy a járvány okozta válsághelyzetben a Nyugat-Balkán és Közép-Európa országaiban az emberek határozott cselekvést várnak el kormányaiktól, amelyekkel példamutató módon közösséget vállalnak. A fegyelmezettség és a közösségvállalás egyik oka lehet a történelmi tapasztalatuk, amelynek köszönve különbséget tudnak tenni a diktatúra és a felelős kormányzás között, a békeidők és a válsághelyzet között.Pásztor István: Emlékeznünk kell arra, hogy bosszúvágyból mi mindenre képes az ember
Minden évben emlékeznünk kell a borzalmakra, és arra, hogy bosszúvágyból és ideológiai meggyőződésből mi mindenre képes az ember – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett szombati szabadkai megemlékezésen.Vajdasági Magyarok Szövetsége: 1956 annak a jelképe, hogy a szabadság nem csupán üres szó
2019-ben a magyar 1956 "annak a jelképe, hogy a szabadság nem üres szó, hanem emberek sokasága, akik (...) kisemmizett életüket akarták visszavenni, és annak a jelképe, hogy a szabadságot sohasem szabad birodalmi ügyek szintjére süllyeszteni, hanem mindig az önrendelkezésükkel bíró népek szintjére kell emelni" – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett vajdasági központi ünnepségen, szerdán, Szabadkán.Negyedszer is Pásztor Istvánt választották a VMSZ elnökévé
Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén a nyugat-bácskai Doroszlón. Az elnöki tisztségre ő volt az egyetlen jelölt, a jelen lévő háromszázharminc küldött közül kétszázhuszonnégyen szavaztak, és egy híján mindannyian támogatták Pásztort.Ajánljuk még