vajdasági magyar szövetség
Szerbiában is választások lesznek vasárnap
Szerbiában előrehozott parlamenti választást, valamint elnökválasztást, néhány helyen pedig önkormányzati választást is tartanak vasárnap. A parlamenti választáson a 6,5 millió szavazó 19 párt és koalíció jelöltjei közül választhatja ki, hogy kit juttat be a 250 fős belgrádi törvényhozásba, míg nyolc jelölt közül dönthet arról, hogy ki legyen Szerbia következő köztársasági elnöke. A mintegy 250 ezres vajdasági magyarság érdekeit ismét a Vajdasági Magyar Szövetség fogja képviselni.Pásztor István: a XXI. században nem lehet politikai vezető, aki nem tudja kezelni a válsághelyzeteket
Az utóbbi egy év rámutatott arra, hogy a 21. században nem lehet politikai vezető, aki válsághelyzetet nem tud megoldani, aki képtelen a közösségét sújtó váratlan helyzetekkel megbirkózni - hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hétfőn Szabadkán az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 173. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen.Menczer Tamás: a vajdasági magyarok tömegesen igénylik a kínai vakcinát
Miközben a hazai balliberális ellenzék versenyt sivalkodik a keleti fejlesztésű vakcinákkal kapcsolatban, külhoni magyar testvéreink már tömegesen igénylik ezeket az oltóanyagokat. A Szerbiában élő vajdasági magyarok ugyanis elsődlegesen a kínai fejlesztésű vakcinához férnek hozzá – számolt be közösségi oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.Pásztor István szerint egyszerre volt rendkívüli és átlagos a 2020-as év
Egyrészt rendkívüli év volt a 2020-as, hiszen a koronavírus-járvány sok mindent felülírt, másrészt viszont – mivel a munka nem állt le, csak más formát öltött – akár megszokottnak is lehet nevezni az idei esztendőt – összegezte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a 2020-as évet az MTI-nek adott szombati interjúban.Megalakult a vajdasági tartományi kormány
Három párt, illetve koalíció alkotja a vajdasági tartományi kormányt a következő négy évben; a tartományi elnököt és a titkárokat csütörtökön szavazta meg a vajdasági parlament. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tizenegy politikusa képviselheti a magyarság érdekeit tartományi szinten a következő négy évben.Szijjártó: jó hír, hogy helyet kapott a vajdasági magyarság a szerb kormányban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban járt, ahol üdvözölte a hírt, amely szerint az eddigi kormányzó koalíció folytatja a munkáját Szerbiában. Szijjártó úgy fogalmazott: még ennél is jobb hír, hogy a koalíció számít a vajdasági magyarok részvételére a kormányzatban.Szijjártó: Pásztor István megérdemli a kinevezést
Ismét magyar elnököt választott magának a Vajdasági Tartományi Parlament, mégpedig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőjét, Pásztor Istvánt, aki megérdemli a kinevezést, mert sokat tett a szerb-magyar barátság megterméséért – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon.A Vajdasági Magyar Szövetségnek várhatóan ismét lesznek államtitkárai a szerb kormányban
A június 21-i parlamenti választáson a Vajdasági Magyar Szövetség történelmi sikert ért el, majdnem három évtized után ismét kilenc képviselőt tudott bejuttatni a 250 fős törvényhozásba. A VMSZ a következő négy évben is a kormánykoalíció részét fogja képezni országos, vajdasági és önkormányzati szinten is – jelentette ki Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke szerdán, miután a kormányalakítási tervekről tárgyalt az államfővel.Pásztor István: Minimum megduplázza eddigi parlamenti helyeit a Vajdasági Magyar Szövetség
Minimum megduplázza eddigi parlamenti helyeit a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ): a korábbi négy helyett nyolc-kilenc képviselői mandátummal számol a párt – mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Ajánljuk még