vakcina
A takaréklángelmék lázadása: az italboltba menekülő Gurmai Zita mentális állapota a "nagy futás" óta sem tisztult (Karantén-vlog)
Elképesztő felvételt kaptunk, amelyen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely táltosa még a megboldogult Klubrádióban értekezik teljes nyugalommal arról, hogy semmilyen gond nincs azzal, ha az ellenzék a járványt kicsinyes politikai haszonszerzésre használja fel. Márki-Zay szerint ugyanis ha egyszer szigorításról beszélnek, majd lazításról, az simán belefér, elvégre egy cél van: a hatalom megszerzése. A Karantén ezen kívül megemlékezett a kommunizmus áldozatairól, akiknek emléknapja február 25-én volt, mi pedig szeretnénk, ha az újkommunisták örökre elkerülnék hazánkat, mert a magyarok és a világ is eleget látott belőlük már. Hihetetlenül erős volt most is a mezőny, hiszen Fegyőr siránkozása már önmagában megér egy misét, azonban a tetteit elvileg mindig vállaló vállatlan Momó-vezér mellett teret engedtünk Arató Gergelynek is, a DK vakcinakirályának, aki ismét megpróbált hisztériát kelteni, és az sem számított, hogy az orrára koppintottak. Elvégre ilyen az igazi kommunista, nem gondolkodik, csak megy előre, a vörös köd pedig utat mutat számára. Aki megnézi a Karantént, együtt morfondírozhat velünk arról, hogy Gurmai Zita vajon mit akarhatott mondani a másik takaréklángelmével, Korózs Lajossal tartott közös sajtótájékoztatóján. Felmerült a gyanú, hogy valami komolyabb mentális zavar keletkezhetett a gépezetben, de rátok bízzuk a megoldást, mi tanácstalanok vagyunk. Természetesen megemlékeztünk Jakab Péter balesetéről, ahol szerencsére személyi sérülés nem történt, azonban az uszító Jobbik-vezér amellett, hogy ránk küldte a trolljait, azt is eltitkolta, hogy a kocsiját a néppártosodás alapkövetelményeinek nem feltétlenül megfelelő Hajnády Kristóf újnyilas vezette, aki korábban a győzelem jelét mutatta Auschwitzban. Nézzétek meg velünk a Karantént! Müller Cecília: a harmadik hullám felszálló szakaszában járunk
Sok európai országhoz hasonlóan Magyarországot is elérte a járvány harmadik hulláma. A brit vírusmutáns egész Európában gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a betegek számát. Ezt a tendenciát mutatják az elmúlt 24 órára vonatkozó adatok is, a kormányzati portálon olvasható tájékoztató szerint meghalt 120, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4385 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 414 514-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma, a nyilvántartott aktív fertőzöttek száma pedig 84 061. Kórházban 4836 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 411-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 508 073 embert oltottak be hazánkban, közülük 211 073-an már a második oltást is megkapták, aki még nem regisztrált, ám szeretne élni az ingyenes és önkéntes oltás lehetőségével, az a vakcinainfo.gov.hu oldalon jelezheti ezt az igényét. Az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóján az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy a járványt csak a védőoltások felvételével lehet megtörni, ezért az a cél, hogy a húsvét körüli időszakra, minden regisztrált személyt beoltsanak.